Jamal Adamst a 2023-as szezon után elküldte a Seahawks, azóta pedig nem talált magának csapatot az egykor a liga legjobbjának tartott safety. Most ez megváltozhat, ugyanis a védő viziten járt a Ravensnél és a főedző John Harbaugh szerint nagyon jól sikerült a találkozó.
Adams eredetileg a Jets 1/6-osa volt még 2017-ben. Három év alatt kétszer lett All-Pro, majd a csapat elcserélte a Seahawkshoz két első- és egy harmadik körös pickért, illetve adott neki egy évi 17,5 millió dolláros szerződést. A Jetsben még elit szinten teljesítő védő első idénye az új csapatában ugyan nem volt rossz, a második viszont borzalmas lett, az elmúlt két szezonban pedig összesen csak 10 meccsen lépett pályára (sérülések miatt négy év alatt összesen 33 mérkőzést hagyott ki).
Még mindig csak 29 éves lesz októberben, így lehet még benne pár korrekt év, ha egészséges marad. Mondjuk a Ravens nagyon jól áll a poszton, Adams csak harmadik számú lehet Baltimore-ban, de ebben a szerepkörben bőven lehet hozzáadott értéke a védelemhez.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető