Kényelmes helyzetből, öt választással a top 100-ban várta a draftot a divíziós körig jutó Packers, hogy erősítse a keretét. Gutekunsték minden évben meg tudják lepni az embert, de meglepően kisimultan tudták le a szurkolók az első két napot. Azért tökéletesre nem sikerült az sem.
1/25 Jordan Morgan , OT, Arizona
Nem Gutekunstról lenne szó, ha nem fejvakarás lett volna az első reakciója az embernek egy első körös Packers draftpickre. A poszt szükségletét nem vitatja senki, ám Morgan kisebb meglepetésnek számított, főleg ahhoz képest, hogy a draft folyamat elején inkább harmadik körbe várták a szakportálok. Ám az utóbbi hónapokban kilövellt az ázsiója, és pletykák szerint a 49ers, a Ravens és a Commanders radarján is ott volt, utóbbi hajlandó lett volna érte visszacserélni az első kör végére, szóval ebből a szempontból érthető volt a választás.
Morgan egy nagyon kedvelhető karakter, akinek a kitartása és a hozzáállása az, amit a legtöbben kiemelnek, ugyanis karrierje során nem kímélték a sérülések, még karrierjének folytatása is veszélyben volt és komoly döntést kellett hoznia a folytatást illetően. Edzői hitték, hogy ő egy első körös tehetség lehet, de meghagyták a döntést a fiatalnak, aki végül visszatért az egyetemre, és ott folytatta, ahol az ACL-sérülése előtt abbahagyta, valamint a rehabilitációja során is minden erejével a keret segítségére sietett és mentorálta fiatalabb csapattársait. Nem véletlenül volt mentor, mert nem csak vezér volt, hanem egy kiváló technikával operáló játékos is, így valamelyest érthető, hogy a térdsérülések nem hatottak a játékára.
A fizikai paraméterei nem éppen a prototípus tackle attribútomokkal bírnak, és a sérülések mellett ez a másik legnagyobb kérdőjel vele kapcsolatban, ezért is volt számomra meglepő, hogy végül első körös lett. Morgan is megvan áldva az idei tackle class rákfenéjével, a rövid karokkal, ami miatt sokak szemében ő a fal belsején lehet sikeres profiként, csakhogy oda meg az ereje tűnik kevésnek. Szóval benne van a két szék között a pad alá eset, de Green Bayben bíznak a saját támadófal képzésükben, és pont egy Morganhez hasonló játékost kerestek: egy technikás prospect, akit nem kell már nagyon tanítani focizni, egy kellően mozgékony és atletikus OL, ami LaFleur zónablokkolós rendszerébe nem hátrány, ráadásul a fal minden posztján képes játszani, így a sérüléseket is könnyebben áthidalhatják.
Hogy hol fog játszani a wisconsini falban, az egy remek kérdés. Annyi biztosnak tűnik, hogy Josh Myers három év után elvesztette a kezdő center posztot, és az első terv szerint Zach Tom lett volna az új center, akinek szintén nem idegen ez a poszt, és akkor adná magát, hogy Morgan meg az ő helyén lesz RT. Jon Runyan távozásával és a Newman-Rhyan duó limitáltsága miatt az RG poszt sem elképzelhetetlen esetében, viszont én azt is el tudom képzelni, hogy Morgan lesz az új center, mert Tomot nem szívesen áldoznám be a jobb oldalról, mikor róla tudom, hogy ott fixen jó. Ha egy normális kezdő lesz belőle bármelyik poszton, már megérte, de neki első nap be kell férnie valahogy a falba, máskülönben csalódnék. Egyelőre inkább szkeptikus vagyok mint pozitív.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót