Matt Judon a Patriots egyik legjobb játékosa és már többször is kijelentette, hogy új szerződést szeretne magának. Ennek érdekében ki is hagyta a nem kötelező edzéseket egy mini holdout gyanánt, a kötelezőket viszont állítása szerint fogja, ugyanis egy centet sem akar elveszíteni a büntetések miatt (via NBCSports).
Az augusztusban 32 éves védő 2016-ban a Ravens ötödik köröse volt, majd 2021-ben aláírt a Patriotshoz 4 évre 56 millió dollárért. A váltás nagyon bejött neki, az első két idényében 28 sacket szerzett, tavaly pedig négy meccs után négynél járt, mielőtt kidőlt volna az egész idényre.
A pass rusher tehát egyértelműen túlteljesítette a szerződését, így még tavaly kapott egy fizetésemelést, amelynek értelmében 4 millió dollárt áthoztak a 2024-es fizetéséből és megemelték vele a 2023-as bérét. Emiatt viszont idén maximum csak 7,5 millió dollárt kereshet, de a kora – és mivel egy súlyos sérülésből tár vissza – miatt nem valószínű, hogy hosszabbítana a csapat (egy kisebb fizetésemelés persze elképzelhető).
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót