Teljesen új stábbal vágott neki az offseasonnek a Seahawks, és a szabadügynökpiac után a drafton is érezhető volt, hogy milyen irányba szeretnének menni. Voltak egyértelmű lyukak a kezdőben és ezeket igyekezett is orvosolni a csapat.
A tavalyi cserehatáridős tevékenységüknek hála a második körből kimaradtak, így a legjobb 80 választásban csak egyetlen pickjük volt, amit így jól meg kellett gondolni. Ellenben végül úgy alakult a draft, hogy valószínűleg nem volt kérdés számukra, mit akarnak csinálni.
1/16 iDL, Byron Murphy II, Texas
A draft első választásával jó helyzetben volt a Seahawks, ugyanis a nagy offense roham miatt a védőoldalon csak egyetlen játékos ment ki előttük. Bár a támadófal belseje náluk is ordító need volt, az új főedző, a védőguru Macdonald így kiválaszthatta az új egységének az egyik ékkövét. Ez meg is történt, Byron Murphy érkezett, aki a védőfal közepének irányítója lehet.
Murphy az utóbbi évek tendenciáihoz hasonlóan egy alulméretezett védőfalember, akinek a magassága az alsó 2%-ba tartozik a poszton, de nyilván a súlya és a karhossza is jóval rövidebb az átlagnál. A mérleg másik oldala, hogy rettentően atletikus, egy tipikus passzsiettetésben nagy potenciállal és biztos alapokkal rendelkező játékos.
Elsősorban még nyers erővel és atletikussággal nyeri a párharcait. Mindezt top szinten teszi, 19%-os volt a pass rush win rate-je az elmúlt szezonban, ami a legjobb az országban. Remek sebessége van, hajlékony, képes alacsonyan játszani, hogy megkerülje az ellenfeleit éles szögben is. A futás ellen nagyobbnak látszódik mint ami. Hiába alulméretezett játékos jól horgonyoz le, jól szabadítja ki a kezeit.
Can’t say it’s my favorite use of Luke McCaffrey on 3rd & 10 vs Byron Murphy/T’Vondre Sweat lol wtf
— Ben Fennell (@BenFennell_NFL) February 20, 2024
Összefoglalva egy olyan játékos, aki manapság az edzők kedvence és a támadófalemberek rémálma – nem hiába sokat remélnek tőle. A Seattle belső védőfala ha nem is volt olyan lyukas mint a belső támadófal, de egy ilyen kaliberű játékos mindenképpen hiányzott belőle. Tavaly Macdonald már kihozta a lehető legtöbbet egy belső védőfalemberből, és ezúttal is ez a célja.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót