Az NFL egyre inkább terjeszkedik nemzetközi téren, hiszen a jövő évtől már 8-9 mérkőzést is rendeznek majd az Egyesült Államokon kívül. Madrid már biztosnak tekinthető új helyszínként, de ezen kívül is keresi a liga a lehetséges városokat, ahol meccseket rendezhet. Úgy néz ki Párizs és Dublin is ezek közt van.
Az NFL UK elnöke, Henry Hodgson mondta el az Irish Timesnak, hogy több várost és nem mellesleg stadiont is vizsgál az NFL, hogy megállapítsák, rendezhetnek-e ott találkozót, pályaalkalmasság és szurkolói szempontból egyaránt. Név szerint Dublint és Párizst emelte ki, de azt is hozzátette, hogy sok más városban végez a liga ilyen felmérést.
Eddig London (két külön stadionnal), München, Frankfurt és Mexikóváros volt helyszíne nemzetközi meccseknek, idén pedig Sao Paulo is csatlakozik, majd jövőre Madrid. Meglátjuk hová sikerül még meccseket vinnie az NFL-nek a következő években.

Legfrissebb cikkeink
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Prock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Brock Purdy után Fred Warnerrel tárgyal a 49ers: rekordszerződés jöhet
- Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Nem a cserék számán múlik – Texans draftértékelő
- 3 milliós szponzori megállapodást kötött a Dolphins 7. körös újonca
- Megint balhéba keveredett Antonio Brown
- A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Bevett szokás lehet a Vikings dupla európai turnéja
- ELF: Nagy vereséggel nyitotta a szezont az Enthroners
- MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pozitív a kaszinó mérlege – Raiders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Tinka1495 on Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Cseh Tibor on Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Miloo on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- ZoliZoltan on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van