A jelenleg szabadügynök Xavien Howard iránt egyelőre nincs nagy az érdeklődés, és a legutóbbi ügyével aligha segített a helyzetén. A cornert ugyanis beperelte az egyik volt barátnője és egy másik korábbi barátnőjének a fia is bosszúpornó terjesztése miatt, írja a CBS Miami.
Mindkét eset vállalhatatlan (amennyiben igaz), de főleg utóbbi néz ki rosszul. A volt barátnő fia azzal vádolja a védőt, hogy teherbe ejtette az édesanyját, majd követelte tőle az abortuszt. A nő ezt megtagadta, ezt követően pedig Howard állítólag szexuális tartalmú szövegeket küldött róla a fiúnak, aki akkor még kiskorú volt. A corner egyelőre nem reagált a vádakra.
A 31 éves Howard karrierje nagy részében átlagon felüli volt, akadt pár igazán elit éve is, de összességében már lefelé tendált a teljesítménye, ráadásul a tavalyi évet egy súlyos lábsérüléssel zárta. Eddig sem volt túl sok esély arra, hogy valahol kezdőként léphet pályára, ezek után pedig jó eséllyel nem látjuk idén pályán.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót