Mac Jones egy egész jó újonc évet hozott le a Patriotsnál 2021-ben, utána azonban komoly lejtmenetbe került és idén mindössze egy 6. körös pickért sikerült eladniuk a Jaguarsnak. A futó Damien Harris – aki első két évében volt Jones csapattársa – úgy véli, hogy ez a bukás nem Jones hibája volt, hanem az edzői stábé, ugyanis Josh McDaniels még kiváló munkát végzett, utána viszont Bill Belichick miatt bukott meg az irányító, amikor átadta az offense vezetését Matt Patriciának és Joe Judge-nak.
“Ami Mac Jonesszal történt New Englandben, nem az ő hibája. Azért történt, mert elvették a támadókoordinátorát, aki alatt Pro Bowler lett és majdnem csoportgyőzelemre vezetett minket újoncként. Aztán kinevezték Matt Patriciát, aki egész életében a védőket edzette, és Joe Judge-ot, aki meg special team edző volt. Csak bedobták őket oda, hogy “hé, edzzétek ezt a fiút, első körös volt, ameddig azt tanítjátok neki, amit én mondok, addig minden rendben lesz”. De nagyon nem lett rendben.”
– mondta Harris a The Athletic Football Show podcastben.
Már ezzel is utalt arra, hogy ez Belichick hibája, és ugyan elmondása szerint a rengeteg siker után megérti, hogy a főedző miért viselkedett úgy, ahogy, de szerinte őt lehet hibáztatni Jones megbukásáért.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
Szerintem pont emiatt nincs most HC állása az öreg mágusnak. Ez akkora baromság volt, olyan felelőtlen és végül akkora kudarc, hogy a korábbi nimbuszt alaposan megtépázta. Emlékszem az év elején teljes felelősséget vállalt ezekért a kinevezésekért, majd a kudarc után ezt nem tette meg. Nem tudjuk pontosan mi történt aztán, mert BOB kinevezése reménykedéssel töltött el sokakat, de Jones már odalett, és odalett BB főedzői hitele is. GM-ként korábban is kikezdték, és többnyire nem is volt sikeres a draftokon, az utolsó 10 évben, de amíg ment a BB-TB tandem addig mindent is lehetett. Ez a két (3-4) borzalmas év azért nem volt túl jó ajánló levél egy új állásba.
Már az elején azt mondtam, hogy Mekben sokkal több van, mint az elsőre láccik. Nem tudta megmutatni, és szvsz is elqrták a karrierjét a srácnak. Nem lett volna világszám, de simán top 10-15-ös lehetett volna.
Hogy lehet elqrni a karrierjét?
Ha az edzői sz*ok is voltak, akkor is max elbukott két évet, de ha megvan benne a tehetség, akkor simán bizonyít és kész.
Öööööö… nem.
Korábban még a csere előtt jóval olvastam olyanokat, hogy Mac minden olyat megcsinált, amit a korszakos QB-kban ajnárnozni szoktak, készített playeket, felkészült egyedül is, mire össze kellett ülni, aztán mindezt kibaszta a csapat az ablakon.
ÉN kedveltem a kölyköt.
Nekem csak az nem kerek, hogy ha csak és kizárólag BB-ék rontották el, akkor mégis miért cserélte el az új rezsim egy marék üveggolyóért?
A srác mindkét keze és mindkét lába megvan, tudomásom szerint semmilyen karriert kettétörő sérülést nem szenvedett, szóval ha kezdeni akartak volna vele valamit, akkor most tiszta lappal indulhatott volna. Másrészről elég sok csapatnak van QB need-je, és ezért kicsit furcsa, hogy egyedül egy olyan adott érte valamit, ahol azért biztosan megvan a QB1. Harmadrészről voltak arról is pletykák, hogy szezon közben az öltözőt is elvesztette MJ. A csapattársai testközelből látták a történéseket, és ha minden annyira egyszerűen BB-re kenhető lett volna, akkor nem hiszem hogy ellene fordulnak.
Viszont kiderült, hogy MJ nyomás alatt borzasztóan teljesít, elképesztően túlkompenzál, ami a csapat vesztét okozta.