Az NFL-ben van pár kiemelkedően jó főedző, de őket nagyon ritkán jutalmazzák az év főedzője díjjal – Andy Reidnek például csak egy ilyen elismerése van még 2002-ből, pedig legutóbb 2012-ben volt negatív mérlege, a Chiefsszel 128-51-es mérleget tud felmutatni és az elmúlt öt évben háromszor lett bajnok. Így fordulhatott elő, hogy a fogadóirodáknál a Bears mestere, Matt Eberflus a favorit a díjra.
Az év főedzője díjat általában azok az edzők kapják, akik erősen túlteljesítik a várakozásokat. Andy Reidtől az alapszakasz dominálása az elvárás, ő talán csak egy 17-0-s mérleg után jöhetne szóba. Ellenben a Bearstől már egy pozitív szezon/rájátszás részvétel is nagy eredménynek számít, így hiába van mindössze 10-24-es mérlege, így is top esélyes lehet Eberflus (a győzelmére 10-szeres a szorzó).
Ezen logika mentén nem meglepő, hogy a Bears főedzője után a Jetset vezető Robert Saleh, illetve az egyetemről visszatérő Jim Harbaugh következik a listán 12-szeres szorzóval.
Legfrissebb cikkeink
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
Legutóbbi hozzászólások
- Fast Willie on FK! Preview #5
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
röhej
Ha nem nyeritek meg a csoportot, akkor el is áshatjátok magatokat. :)
És ha most nem nyerünk gyűrűt, akkor mindenkit kukoricára térdepeltetek!
Mindenesetre émmá megvettem az ásót…
Neviccejjünkmá! A Packs a Lóvéval és a Lions sokkal jobban állnak jelenleg.