Connect with us

Hír

Autóbalesetben elhunyt a Vikings újonc cornerbackje

Tragikus hír látott tegnap napvilágot, amit végül a Vikings is megerősített hivatalos csatornáin: autóbalesetben elhunyt a csapat negyedik körös újonc cornerbackje, Khyree Jackson.

A 24 éves játékos az anyósülésen utazott két barátjával együtt – akik mindketten egyetemi szinten fociztak –, ők szintén életüket vesztették. A rendőrség beszámolója szerint egy másik autó nagy sebességgel próbált sávot váltani, azonban eltalálta Jacksonék autóját (és egy másikat is), ami letért az útról és több fának is nekicsapódott. A rendőrség szerint az alkoholnak is szerepe lehetett a balesetben, feltehetőleg a vétkes autó sofőrjénél. A másik két autóban egyébként nem sérült meg senki.

A TMZ megszerezte a teljesen összetört autóról a képeket, sokkoló látvány:

Jacksonnak elég hosszú útja volt az NFL-be, hiszen 0 csillagos recruit volt, és a jegyei sem voltak elég jók, így elment Junior College-ra, azonban honvágya volt, így azt otthagyta, hazaköltözött és elkezdett profin videójátékozni. Két évet hagyott ki, aztán újra Junior College-ra járt, majd felfedezte az Alabama, ahonnan végül kevés játékidő miatt az Oregonra trasztferelt, ahol berobbant és kiválóan teljesített. Nagy méretekkel rendelkezett, fizikális játékos volt, ezzel együtt a fordulékonysága nem volt a legjobb, de láttunk benne potenciált az NFL-ben is, a Vikingsban akár a kezdőért is harcban lehetett volna. Sajnos már sosem tudjuk meg, mi lehetett volna belőle.

Nyugodjék békében!

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Randy022
Randy022
2024-07-07 11:56

Nyugodjon Békében! Sokkoló a látvány, esélyük sem volt. :(

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x