Jordan Love egy új szerződésért holdoutol, a Packers pedig ígérgeti, hogy hamarosan tető alá hozzák az üzletet. Ami könnyen lehet, hogy az NFL történetének legjobban kereső játékosává teszi a 25 éves irányítót. Mennyit ér Jordan Love és hogyan lehet ő valóban a legjobban kereső QB?
Love története meglehetősen egyedi, hiába szeretnek sokan párhuzamot vonni közte és Aaron Rodgers között. Ugyan egyikük sem érkezett top futball programból, de a két játékos megítélése között ég és föld volt. Aaront sok szempontból egy NFL-kész irányítónak tartották, akinek minden adottsága megvolt ahhoz, hogy top irányító legyen a ligában – olyannyira, hogy az 1/1-re is nagyon komoly esélyes volt (a 2005-ben elsőként választó 49ers végül Alex Smith-t választotta és Rodgers egészen a 24. helyig csúszott).
Ezzel szemben bár Love karerejével, méretével és atletikusságával nem volt komolyabb probléma, de a Utah State-en mutatott játéka alapján kellett egy kicsit hunyorítani, hogy legalább egy vállalható kezdőt belelásson az ember. A konszenzus a 2020-as class ötödik legjobb irányítójának tartotta és legjobb esetben is az első kör vége tűnt reálisnak – ami végül be is jött, miután a Packers felcserélt az 1/26-os helyre és kihúzta az irányítót.
Az nyilvánvaló volt, hogy ezzel a Packers a Rodgers-éra utáni időszakra készül, ami mellett ugyan lehetett érvelni, de egy win now-ban lévő csapatnál nem ez a szokott ügymenet. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy Love-ról a legtöbbször olyan lesújtó edzésriportok jelentek meg az első két-három évében, hogy attól könnybe lábadt az ember szeme (a Packers szurkolóké a szomorúságtól és dühtől, a Lions, Bears, Vikings rajongóké az öröm és remény miatt).
Nagy valószínűséggel a riportokban volt is igazság, különben a csapat biztosan nem adott volna 2022-ben, azaz Love harmadik idénye előtt egy 3 éves, 150,8 millió dolláros szerződést Rodgersnek, amiből 101,5 millió dollár teljesen garantált. Ettől a ponttól kezdve ugyanis a Packers elveszítette az uralmat a kormány fölött és csak az akkor már négyszeres MVP-n múlt, hogy egy vagy két évet akar még a kezdőben tölteni (kivágni nem lehetett 2023-ban, mert 99 millió dollár halott pénz maradt volna utána és nyilván elcserélni sem lehetett az akarata nélkül).
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”