Connect with us

Hír

A Chiefs visszahozza JuJu Smith-Schustert

JuJu Smith-Schuster két éve Super Bowlt nyert a Chiefsszel (ráadásul neki volt csapaton belül a második legtöbb elkapott yardja), tavaly viszont mindössze 260 yardot szerzett a Patriots nem túl veretes elkapósorában, ahonnan ráadásul idén az edzőtábor közben menesztették is, annyira nem láttak benne semmilyen fantáziát. Kansas Cityben viszont most úgy döntöttek, hogy ismét leigazolják – számolt be Adam Schefter.

Meglepő és furcsa döntés a Chiefstől. No nem azért, mert ne férne rá a csapatra az elkapó-mélység, inkább mert nagyon úgy tűnik, hogy a sérülések tönkretették Smith-Schuster karrierjét, és már egyáltalán nem a régi. Nehéz elképzelni jelenleg, hogy sok hozzáadott értéke lenne, főleg hogy a Patriots gyenge WR-sorából is lefelé lógott ki a táborban.

A Chiefsnél ez azt jelentheti, hogy Kadarius Toney és/vagy Skyy Moore helye egyáltalán nem biztos a rosteren, sőt legalább egyiküket szinte biztos kivágják. JuJu nyilván az 53 fős keret tagja lesz, különben nem igazolták volna most le. És ha holnap estig nem vágják ki, akkor garantálttá is válik a teljes szezonos (vélhetően veteránminimumos) fizetése, ezért is meglepő ez a szerződtetés most.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Miguel Borges
Miguel Borges
2024-08-27 15:51

Gyagyástòdi helyett simán ott lesz a keretben…
Bold: fontos meccseken fogják elővenni a semmiből….és még működni is fog nekik!

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x