A Packers három szezont követően megvált korábbi védőkoordinátorától, akivel az egység minden évben tudása alatt teljesített. Az csapatrész új vezetője az egyetemi ligából érkezett, és egy teljesen új Green Bay védelemre számíthatunk tőle.
Bio
Jeff Hafley sosem volt profi játékos, kis egyetemen játszott még elkapóként, de a tanulmányai befejezése után azonnal az edzői pályára állt. Bár játékosként támadó volt, edzőként a 2000-es évek legelején áttért a védelmi egységekre. Több kisebb egyetemi program után a pittsburghi iskolában indult el a karrierje mint defensive back edző. Négy itt töltött év után már az NFL-be invitálták és edzette a Buccaneers, a Browns és a 49ers hátsó alakzatát 2012 és 2018 között. Ezután egy évre visszatért az egyik legnagyobb egyetemi programhoz, az Ohio State-re, ahol a kirobbanó sikerének hála 2020-tól egészen a tavalyi idényig a Boston College csapatánál volt vezetőedző.
Honnan indul
A váltás rendkívül időszerű volt már. Matt LaFleur nem véletlenül az egyik legtöbbre tartott vezetőedző az NFL-ben, a támadósorban remek elképzelései vannak, de kritikaként fel-felhozták számára, hogy túlságosan is sokáig támaszkodik a saját embereire. Ez volt a helyzet Joe Barryvel is. A korábbi védőkoordinátor a liga egyik legtehetségesebb személyzetét használhatta Green Bayben, rengeteg első körös draftolttal, mégsem sikerült egyszer sem még csak átlag fölé sem navigálnia az egységet.
A regnálása alatti három évben (2021-2023) a Packers védelme:
- 24. volt total EPA-ban
- 17. volt passz elleni EPA-ben
- 31. volt futás elleni EPA-ben
Ha az éves bontást vesszük sem sokkal jobb a helyzet (total-, passz-, futás- elleni EPA és végül DVOA mutató):
- 2021: 19., 17., 31. és 12.
- 2022: 26., 15., 30. és 25.
- 2023: 23., 23., 22. és 27.
Mint látni lehet, a Barry időszakban a Packers védelme egyszer sem volt egyetlen kategóriában sem a top10-ben, de a liga első felében is csupán 2021-ben sikerült végezni passzjáték elleni védekezés terén és DVOA-ben. A futás ellen pedig elképesztő mélységeket élt meg a gárda. Mindezt úgy, hogy a front sevenben 2023-ban 5 első körös játékos volt (Clark, Wyatt, Gary, Van Ness, Walker), továbbá 1-2 jónevű veterán is (P. Smith, Campbell). A védelem javulása tehát már önmagában is elvárható lenne, szinte mindegy kit nevezett volna ki Brian Gutekunst általános igazgató és Matt LaFleur vezetőedző.
Kitől tanult
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért