Connect with us

Hír

Ha Brady kisebbségi tulaj lesz, sokkal nehezebb lesz közvetítenie

Tom Brady egy ideje próbálja már bevásárolni magát a Raidersbe, azonban egyelőre ezt nem engedélyezték neki. A tulajok fenntartása közt volt az is, hogy Brady mostantól a FOX csatornán lesz szakkommentátor, ami nem feltétlen összeegyeztethető a tulajdonosi szerepkörrel. A liga most szabályt hozott erre az eshetőségre, ami megnehezítheti Brady dolgát a közvetítőállásban – írja az ESPN.

A kommentátori csapat a mérkőzéseik előtt mindig ellátogatnak a csapatok edzőközpontjaiba, megnézik az edzéseket és beszélgetnek a játékosokkal, edzőkkel. Ez nagyon hasznos forrás a közvetítésekhez, sok háttérinfót megtudnak. Nos, ha Brady kisebbségi tulaj lesz, akkor erről le kell mondania, tehát nem nézhet edzéseket és nem lehet ott a közvetítői produkciós meetingeken sem.

Ezek egyébként a kosárlabdában híres “Jordan szabályok” mintájára a “Brady szabályok” nevet kapták (hivatalosan “Brady – Közvetítési korlátozások” címet a tulajoknak mutatott prezentáció során).

Ezek mellett Bradyre vonatkoznának azok az általános tulajdonosi szabályok, mint például hogy nem kritizálhat nyilvánosan más csapatokat és játékvezetőket – ha nem ért egyet egy döntéssel és ezt kinyilvánítja, azért megbírságolhatják. Emellett a tampering szabályok is vonatkoznának rá, tehát más csapatok képviselőivel szigorúan csak szociális csevegéseket folytathatna.

Egyébként van precedens ilyesmire, 2017-ban Greg Olsen még a Panthers játékosaként kommentált egy meccset a bye weekje alatt, így korlátozott hozzáférést kapott csak a Vikingshoz, akik ellen játszottak még a szezon későbbi szakaszában.

Ezek a szabályok tehát eléggé megnehezítenék Brady munkáját a FOX csatornánál, és könnyen lehet, hogy emiatt dugába dől a tulajdonrész-vásárlása.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x