Connect with us

Minden ami NFL

Hogy festettek az újonc irányítók az előszezonban? – 2. rész

Idén hat irányítót is kiválasztottak az első körben, így hat csapat szurkolói reménykedhetnek, hogy megtalálták a franchise jövőjét, megmentőjét. Az előszezon során végre láthattuk az első körös újonc QB-kat a profik közt is, én pedig megnéztem mindegyiküknek az összes snapjét. Most pedig részletekbe menően elmondom, mit is láttam tőlük – tegnap az első részben Caleb Williamstől, Jayden Danielstől és Drake Maye-től, most pedig majd Michael Penixtől, JJ McCarthytól és Bo Nixtől. 

Michael Penix Jr., Falcons

Penix kapcsán a legfontosabb az, hogy egy meccs után leültették, hogy ennyi elég is volt, nem kell többet játszani. Pedig nem mondanám, hogy minden szuper volt és kész is van a srác, ha be kéne állnia Cousins helyére. Ahogy minden újoncnak, neki is kellenének az éles snapek, ahol van pass rush, rendes sebesség van az ellenféltől meg minden. Egyszerűen szoknia kell ezt is, és minél többet játszik az előszezonban, annál jobban hozzá tud szokni. Nagyon furcsa döntésnek gondolom, hogy egy meccs után leültették.

Mindenesetre Penix megmutatta a gyors labdaelengedését és a karerejét, illetve az agresszivitását is, hiszen a legtöbb passza 10+ yardos volt, és ahogy tőle megszoktuk, nagy része az oldalvonal mellé a szélre ment. Szintén rá jellemző módon egyetlen egy dropbackje sem ment ki a zseben kívülre, végig a fal mögül dobálgatott. Felemások voltak egyébként a mély passzai is, de itt azért soktényezős az egyenlet, sok függ az elkapóktól is.

Ugyanakkor az időzítést igénylő játékoknál nem tetszett a Falcons újonca. Amikor ilyen játékokat hívtak neki, akkor nem tűnt komfortosnak és pontatlan is volt. A lábmunkáját egyértelműen fel kell gyorsítania, jobban kell sietnie például az under center play action játékoknál, amikor megfordul, hogy időben odaérhessen a dobásba – több alkalom is volt, amikor elkésett emiatt. Lásd mondjuk itt:

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
havonta
évente
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
évente
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
2024-08-29 09:12

McCarthy keresztnevét majd korrigáljátok a blokkcímben légyszi :)

Ragi
Ragi
2024-08-30 18:16

Lehet valaki nyers, lehet hogy valakinek sokat kell még tanulnia/fejlődnie, de amikor megláttam azt a mondatot hogy Darnold még jobb QB, akkor azért nem lennék nyugodt a Vikings szurkolók helyében.

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x