Connect with us

Hír

Közös megegyezéssel távozik Randy Gregory a Bucstól

A Buccaneers még áprilisban igazolta le pass rusher Randy Gregoryt és jó esélye lett volna akár a kezdőre is. Azonban a játékos valamiért kihagyta a teljes holtszezont, így a felek megállapodtak abban, hogy közös megegyezéssel felbontják Gregory szerződését.

Gregory szerződéséből 1,365 millió dollár volt garantált, illetve 1,13 millió dollárt megkapott aláírási bónuszként. Ugyanakkor kihagyta a kötelező minitábort, az edzőtábort és a csapat két előszezon mérkőzését, amivel összeszedett 1 millió dollárnyi büntetést. Ezért kellett a közös megegyezés, aminek értelmében a csapat nem bünteti meg, ő pedig visszaadja a már megkapott aláírási bónuszt és szabadügynök lesz.

A 31 éves védő 2015-ben a Cowboys második körös játékosa volt, de a pályán kívüli ügyei és a sérülései miatt hét év alatt csak 50 meccsen lépett pályára és 16,5 sacket szerzett Dallasban. Egészségesen viszont nem volt rossz, így végül elég jó piaca lett két éve, a Broncos 5 évre 70 millió dollárért szerezte meg a játékjogát. Az igazolás viszont nagyon nem jött be. 2022-ben csak hat meccsen lépett pályára, tavaly pedig négy találkozón csak hét nyomásgyakorlás került a neve mellé, majd elcserélték a 49ershez, ahol szintén felejthetően teljesített. Ezzel jó eséllyel véget is ért karrierje érdemi része.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x