Connect with us

Hír

Megvan, kiket igazolt a Cowboys a pass rush gondok mérséklésére

A Cowboys a napokban az egész szezonra elvesztette a harmadik számú pass rusher Sam Williamst egy térdszalag-szakadás miatt. Így pedig elég vékony lett az egység, hiszen Micah Parsons és DeMarcus Lawrence mögött csak az újonc Marshawn Kneeland volt a keretben. Most azonban érkezik a felmentő sereg – fogjuk rá.

A Cowboys tegnap több játékost is próbajátékra hívott, közülük végül kettőt le is igazolt. Al-Quadin Muhammad a nagyobb név, aki az utóbbi hat évből ötöt a Coltsnál, egyet a Bearsnél töltött, azonban tavaly csak a gyakorlócsapatba fért be és egyetlen snapet sem játszott, ráadásul 6 meccses eltiltása is volt teljesítménynövelő szerek használata miatt.

Persze ez Dallasban sosem okozott problémát, ahogy az látszik a másik igazolásból is, hiszen Shaka Toney-t meg a fogadási botrány részeként tiltották el tavaly az egész szezonra.

Muhammad egy nagyobb darab védőfalember, aki főleg az erejéből él, Toney viszont épp az ellentettje, ő ugyanis egy alulméretezett, ellenben nagyon atletikus pass rusher. Muhammadnak eddig sokkal jobb karrierje volt, de ő már eléggé leáldozóban van, Toney viszont eddig nem tudott tényező lenni a profik közt.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x