Connect with us

Összefoglaló

Mit tanultunk az előszezon első fordulójából? – 1. rész

Elég fura leosztást választott az NFL az előszezon első fordulójára (is), csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap rendeztek mérkőzéseket. A legnagyobb sztárok szokás szerint többnyire hiányoztak, de így is okosabbak lettünk a pályára lépő csapatokkal kapcsolatban. Az előszezon első fordulójának tanulságai – 1. rész.

Detroit Lions @ New York Giants 3-14

A Giantsnél nagy kérdés volt, hogy mi lesz a futójátékkal Saquon Barkley távozása után. Elvileg Devin Singletary a kezdő, de nem olyan nagy név ő, hogy ne lehetne megszorongatni vagy legalábbis sok snapet elvenni tőle a committee-ben. A második számú posztért alapvetően a tavalyi ötödik körös Eric Gray és az idei negyedik körös Tyrone Tracy küzdött egymással és bár utóbbinak állt jobban a szénája a riportok szerint, de Gray nagyot ment a detroiti cseresor ellen. A másodéves futó 4 futásból 52 yardot és két TD-t tett a közösbe, de ami ennél is fontosabb, hogy mind a négy felé szálló labdát elkapta 46 yardért. A passzjáték nem Singletary erőssége, így Gray most elég komoly lépést tett az RB2 felé. Egyébként Tracy sem játszott rosszul mögötte.

A támadósorból mást nem nagyon lehet pozitívan kiemelni. Drew Lockkal kapcsolatban néha-néha felmerült, hogy egy ideális holtszezonnal akár a kezdőért is küzdhet, de a Lions elleni teljesítményével hamar véget vetett ezeknek a spekulációknak. 10 passzából csak 4 volt jó 17 yardért, egyszer eladta a labdát, illetve még meg is sérült. Az első körös újonc elkapó Malik Naberst bár nem sikerült eltalálni, míg a pályán volt, de Lock INT-jénél megcsinált egy szép tackle-t. Úgy tűnik, hogy nem csak az edzéseken pörög 100 százalékon (egyébként többször is üresre játszotta magát, a mozgása alapján ígéretesen néz ki).

Sérülés a Lions oldaláról is volt. A tavaly harmadik körös, de nagy reményekkel érkező Hendon Hooker elég jól játszott, a levegőben és a földön is hatékony volt, viszont összeszedett egy agyrázkódást. A helyére beálló Nate Sudfield pedig simán borzalmas volt. A csere QB-posztért nincs verseny, de lehet nem ártana elgondolkozni egy jó harmadik számún, mert Hooker csak nem akar egészséges maradni.

Ami már biztatóbb, hogy az újonc cornerek, Terrion Arnold és Ennis Rakestraw is jól nézett ki. Előbbit célba sem vették, így főleg futásoknál villogott, míg utóbbi több szép játékot bemutatott és főleg coverage-ben tűnt ki. Érdemes még megemlíteni Maurice Alexandert, aki két visszahordást is elszúrt, így a papíron visszahordó specialista sokat tett azért, hogy kijátssza magát a keretből. A rúgó Jake Bates pedig belőtt egy 53 yardos mezőnygólt, de hogy ne legyen felhőtlen az öröm, elszúrt egy kirúgást. A speciális egység nem néz ki a legjobban eddig.

Carolina Panthers @ New England Patriots 3-17

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
ThySoul
2024-08-11 11:00

Nem szar a Bills WR sor csak altatnak nyugi

ClayMatthews52
ClayMatthews52
2024-08-11 12:21

Nem vágom a Brownst, de Winston nincs ott csereirányítónak?

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x