Connect with us

NCAA

SEC beharangozó – College foci 2024

Folytatjuk az egyetemi szezont felvezető sorozatunkat, ezúttal az ország legpatinásabb konferenciáját, az SEC-t mutatjuk be. Ebben a cikkben polcokra helyezzük a liga csapatait, megemlítünk pár X-faktort, illetve breakout jelöltet, végül pedig megnézzük, hogy melyik programok voltak szerencsések a menetrend összeállításánál.

Megjegyzés: Zárójelben a csapatoknak az Associated Press szezon előtti top 25-ös rangsorán elfoglalt helyezése látható. 

Cél a bajnoki cím – Georgia Bulldogs (1), Texas Longhorns (4), Alabama Crimson Tide (5)

A Bulldogs évek óta az egyetemi futball első számú programja, az elmúlt három szezonban kétszer is a Georgia ünnepelhetett a legvégén, és tavaly is mindössze egyetlen vereséget szenvedtek el. Pechükre épp a konferenciadöntőben maradtak alul az Alabama ellen, így nem volt lehetőségük a címvédésre. Idén sem lehet más célja azonban Kirby Smart tanítványainak, minthogy újra felüljenek az egyetemi foci trónjára.

A feltételek adottak, náluk játszik az ország egyik legjobb irányítója Carson Beck személyében, aki a kiváló támadófal támogatásával messzire repítheti az együttest. Emellett a védelem is top10-es szintre képes, habár a tavalyi szezonban elmaradtak a korábban megszokott domináns szinttől. 2024-ben mindenképpen jobban kell muzsikálnia a futás elleni védekezésnek és a passzsiettetésnek is. Tavaly a defense 37. helyet ért el a labdacipelésenként engedett yardok számában, túl sok explozív futást engedtek (41. hely) – idén ennél feltétlenül több kell.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
havonta
évente
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
évente
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kaqxar
Kaqxar
2024-08-17 10:13

Sziasztok! Tegnap fizettem elő és mégsem engedi végigolvasni a cikket…

katonadani
Admin
Reply to  Kaqxar
2024-08-18 07:24

furcsa, nem is értem miért, mert megvolt az order, bejött a pénz meg minden… most beállítottam manuálisan hogy működjön, nézzük meg következő hónapban mi történik, mert ilyennel nem találkoztam még… nem tudom mi kavarhatott be

Kaqxar
Kaqxar
Reply to  katonadani
2024-08-18 08:16

Köszönöm Dani!

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x