Connect with us

Hír

TRADE: Irányítót és safetyt is szerzett a Chargers

A Chargers aktív volt a keretszűkítések után és két játékost is megszerzett hátsó körös pickért.

Egyrészt az irányító Taylor Heinicke-t a Falconstól egy kondíciós hatodik körös cetliért cserébe. Nagyon kellett a csapatnak egy csereirányító, hiszen Easton Stick szörnyű volt az előszezonban, így viszont Justin Herbert sérülése esetén nem lesznek teljesen elveszettek. Heinicke is elég gyenge volt az előszezonban, de azért ő már bizonyított annyit, hogy cserének korrekt. A Falconsnál nem volt rá szükség Kirk Cousins és az újonc Michael Penix mögött.

Másrészt a safety Elijah Moldent a Titanstől egy 2026-os hetedik körös pickért cserébe. Ő 2021-ben volt harmadik körös, három évet játszott Tennessee-ben, előbb slot cornerként, majd safetyként. Nem tudott igazán jól játszani, de prospectként egyébként magasabbra voltunk vele, mint ahol draftolták. Ha safety lesz, akkor Derwin James, Alohi Gilman és Tony Jefferson mellett lesz a rosteren, de akár a slotba is visszatehetik, ahol a tavalyi hatodik körös Ja’Sir Taylor és az idei ötödik körös Tarheeb Still van a keretben. Kell a tehetség a Chargers védelembe, rosszabb nem lett ettől a csapat, és hátha Jesse Minter védőkoordinátor többet ki tud hozni belőle, mint amit tudtak a Titansnál. Legrosszabb esetben mélységnek egy hetedik körért is megéri.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x