Connect with us

Hír

TRADE: Pass rushert szerzett a Bears

A Bears próbálkozott pass rushert szerezni Matt Judon személyében, ám az végül nem jött össze (a védő inkább a Falconst választotta). Így továbbra is hiányposzt volt a védőfal szélén, amit most egy kicsit betömtek, ugyanis megszerezték a Seahawkstól a korábbi második körös Darrell Taylort egy 2025-ös hatodik körös pickért cserébe – számolt be Tom Pelissero.

Taylort 2020-ban draftolta a Seahawks, de újoncként egy sérülés miatt nem lépett pályára, így nem is írták jóvá neki azt az idényt, ezért idén RFA-ként tartotta meg a seattle-i csapat. Azóta 13 meccsen volt kezdő, összesen 21,5 sack került a neve mellé. Rotációs játékosként egyébként abszolút hasznos, tavaly a védősnapek 44 százalékában volt pályán, és korrekt teljesítményt nyújtott.

Nem biztos, hogy megoldja a Bears problémáit a poszton, Montez Sweat túloldalán így ő, DeMarcus Walker, illetve az ötödik körös újonc Austin Booker versenyeznek majd a snapekért.

A Seahawksnál egyébként ezzel le is zárult a 2020-as draft története, ugyanis senki sincs már a csapatnál abból a classból. Idén távozott Taylor mellett a linebacker Jordyn Brooks, a guard Damien Lewis és a tight end Colby Parkinson is.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x