Connect with us

Hír

Visszavonul Nick Foles

Közösségi médiás felületein bejelentette visszavonulását Nick Foles, az 52. Super Bowl MVP-je.

Folest 2012-ben az Eagles a harmadik körben választotta ki, és már újoncként pályára került, első három évében 24 meccsen kezdett Philadelphiában. Aztán elcserélték pickek társaságában St. Louisba Sam Bradfordért, majd egy év múlva elgondolkodott a visszavonuláson, de végülis Andy Reid rávette, hogy csatlakozzon mellé a Chiefsnél. Ez új lendületet adott neki, egy évre rá visszatért Philadelphiába, ahol úgy hozta a sors, hogy egy nagyon erős csapatba kellett csereként beállnia Carson Wentz sérülése után.

A többi pedig ahogy mondani szokás, már történelem. A Sasok első kiemeltek voltak, de Foles miatt senki sem vette őket komolyan. Aztán Foles minden idők talán legjobb konferenciadöntő + Super Bowl kombóját hozta össze egészen elképesztő játékkal, ez pedig bajnoki gyűrűt és Super Bowl MVP címet jelentett számára, illetve történelme során először Lombardi-trófeát az Eaglesnek. A Lincoln Financial Field előtt később szobrot is emeltek neki a Philly Special megörökítéseként.

További karrierje már nem hozott sok sikert, még egy évet lehúzott az Eaglesnél, majd a Jaguarsnál, a Bearsnél és a Coltsnál is volt ideiglenes kezdő, de tavaly már nem is volt csapata. Ezzel együtt az a bizonyos Super Bowl run örökre emlékezetes marad sokak számára. Karrierjét 14.227 passzolt yarddal és 82 touchdownnal zárja.

Az Eagles a második fordulós Falcons elleni hétfő esti rangadón tiszteleg majd előtte.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
bjeela
bjeela
2024-08-09 16:06

És övé a negyedik legjobb szezon réting evör az NFL történelmében(2013 Philly).
Nagyon bírtam a srácot.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x