Elég rosszul indul a szezon a Rams számára. A Lionstől persze nem ciki hosszabbításban kikapni, de a sérültekkel meggyűlik a baja a Los Angeles-i együttesnek. A legnagyobb veszteségük Puka Nacua, akit sérültlistára is kellett tenni a PCL-húzódása miatt, azaz minimum négy hetet ki kell hagynia a másodéves elkapónak – számolt be Sean McVay.
Nacua még az edzőtáborban sérült meg és úgy tűnik nem volt 100 százalékos a visszatérésekor (amikor négy elkapásból 35 yardot szerzett), ráadásul rá is sérült a térdében lévő szalaghúzódásra, és ez most komolyabb is, mint az edzőtábori. Hiányában óriási szerep hárulhat Cooper Kuppra, de mellette fel kell lépnie Demarcus Robinsonnak és Tyler Johnsonnak is (a padon pedig Tutu Atwell és Jordan Whittington várja a bevetést).
Még nagyobb azonban a gond a támadófalban. A guard Steve Avilának az MCL-e sérült meg és könnyen lehet, hogy ő is IR-re fog kerülni. A left tackle Joe Noteboom a bokája miatt kénytelen kihagyni több hetet, míg a másik kezdő guard Kevin Dotson szintén a bokája miatt maródi, bár neki van esélye ezen a héten is pályára lépni. A jobb oldali tackle Rob Havenstein pedig már az előző találkozót is kihagyta a bokája miatt. Mindeközben a bal tackle Alaric Jackson még eltiltott, ezen a héten ő biztos nem játszik, de ő legalább jövő héten ismét bevethető. Szóval majdhogynem a teljesen csere támadófallal kell majd kiállnia a Ramsnek.
Sean McVay elmondta, hogy külsős segítséget fognak igénybe venni, szóval várható valamilyen igazolás. Persze az utcáról nem egyszerű értelmes falembereket igazolni.
A Rams a Cardinals ellen játszik a 2. fordulóban.
Legfrissebb cikkeink
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
- A Patriots egész szezonra elvesztette védelmének vezérét
- Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- Hihetetlen sérüléshullám a Ramsnél, még több kezdő dőlt ki
- Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Triple Coverage #557 – A 2. forduló összefoglalója és Bryce Young a padon
- BREAKING: Bryce Youngnak irány a kispad!
- Elveszítette kezdő futóját a Chiefs
- Cooper Kuppot is elveszíthette a Rams
- Dan Campbell: 100 százalékig én vagyok a hibás
- Második olvasás #2 – Régi Lions, régi Saints és számtalan meglepetés
- Több meglepetés, egy hosszabbítás, és egy Jets-győzelem
- Egész szezonra elvesztette legjobb pass rusherét a Jets
- Védőcsaták és sok futás a hétvége kevésbé látványos mérkőzésein
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- merlin on Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- katonadani on Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- merlin on Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- katonadani on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Csakeztne on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Lalosz on BREAKING: Bryce Youngnak irány a kispad!
- Fetyke on Elveszítette kezdő futóját a Chiefs
Tyler Guyton helyett Tyler Johnson akart lenni gondolom. Már fantasyban lecsaptam volna rá.
igen rá gondoltam :D