Connect with us

Összefoglaló

Védőcsaták és sok futás a hétvége kevésbé látványos mérkőzésein

A Packers és a Chargers csak futásokkal, a Commanders csak mezőnygólokkal tudott nyerni, a Steelersnél is a védelem dominált, a Brownsnál pedig a defense mellett egy félidő erejéig feltámadt a támadósor is. 

Cleveland Browns @ Jacksonville Jaguars 18-13

A Browns támadósora végre valahára lehozott egy értékelhető félidőt: három támadásukból három pontokkal zárult, ebből két mezőnygól, illetve egy Deshaun Watson által megfutott hatpontos. Mindeközben kétszer puntra kényszerítették a Jaguarst, illetve egyszer ugyan elengedték őket a gólvonalukig, de ott Trevor Lawrence-ék nem tudták benyomni a labdát a célterületre, így 13-3 volt az állás a nagyszünetben. Ekkor Lawrence-nek kétszer annyi futott yardja volt (egyetlen kísérletből 33 yard), mint passzolt yardja (11 kísérletből 16 yard). A Browns viszont egész jó játékokat hívott, főleg a földön tudtak jól haladni, hosszú támadásokat vezettek.

A Browns offense viszont itt megállt, a második félidőben egy mezőnygól még összejött, de ezen kívül csak öt puntra futotta. Az utolsó mondjuk elég sikeres volt, hiszen abból egy játékkal később a védelem szerzett egy safetyt, amivel lezárták a meccset. A Jaguars offense részben magára talált, de csak részben. Egy szuper hosszú passza volt Lawrence-nek Brian Thomas irányába, amiből utána Travis Etienne megszerezte az egyetlen touchdownjukat. Ezen kívül még kétszer eljutottak a red zone-ba, de ebből csak egy sikeres és egy sikertelen mezőnygól lett. Megkérdőjelezhető döntés volt 7 perccel a vége előtt 16-10-nél negyedik és goal helyzetben 7 yardról nem nekimenni, ugyanis utána már nem volt reális esélye megnyerni a meccset a Jaguarsnak.

Nem volt egy különösen színvonalas mérkőzés az esőben, de a Browns talán kicsit magára talált offense oldalon, ami mindenképp jó hír a számukra. A Jaguars viszont gyakorlatilag ugyanazt a frusztráló támadójátékot hozza, mint eddig, amivel őrületbe kergethetik a szurkolóikat.

(katonadani)

Indianapolis Colts @ Green Bay Packers 10-16

A futójáték szerelmeseinek ez a mérkőzés kötelező. Ahogy azt várni lehetett, Jordan Love sérülése miatt a Packers nem erőltette a passzjátékot Malik Willisszel, de azt nem gondoltuk volna, hogy ennyire jó lesz a futójáték. A csapat a mérkőzés végére 261 yardot jegyzett, ebből Josh Jacobs 151-et vállalt, de Malik Willisnek is volt 41 egysége. Az irányító egyébként emellett a passzjátékban is hozta a tőle elvártakat (sőt), 14 passzából 12 volt jó 122 yardért és egy TD-ért (a jó számok ellenére nem kell túl sokat belelátni ebbe, nagyon megkönnyítette a dolgát Matt LaFleur).

A Packers offense tehát azt hozta, amit várni lehetett, még ha ez sok pontban nem is nyilvánult meg, mindössze 16-ot szerzett a gárda. Ezt nem lett volna nehéz überelni, de ezúttal a védelem is fellépett, vagy hát pontosabban Anthony Richardson volt nagyon gyenge. Hiába haladt 7,8 yardos átlaggal a földön a csapat, a másodéves irányító csak 50 százalékos pontossággal passzolt és egy garbage time TD mellett háromszor is eladta a labdát. Ráadásul egyik pickje rosszabb volt, mint a másik, összességében egy pillanatig nem volt veszélyben a Packers győzelme.

(renningan)

New York Giants @ Washington Commanders 18-21

A Commanders (szinte) példátlan forgatókönyvvel nyerte meg ezt a meccset. Nagyon konzisztensen hét támadásukból hét mezőnygólt rúgtak, tehát egyetlen egy touchdown (és egyetlen punt) nélkül húzták be a meccset. Pedig a Giantsnek három hatpontos is összejött, azonban mivel a rúgójuk megsérült, a kétpontosok közül pedig egyet sem tudtak megcsinálni, így kikaptak. Ilyenre, azaz hogy valamelyik csapat 3 TD-t szerezzen és ne kapjon egyet sem, mégis kikapjon, mindössze egyszer volt példa az NFL történetében (1989, Vikings-Rams 23-21).

A Commanders egyébként főleg a futójátékra épített, 215 yardot szereztek a földön, és a red zone-ig gyakran el is jutottak, csak ott állt meg a tudomány – Danielsnek nem annyira megy szűk ablakokban a játék. A Giants pedig elővette az első körös Malik Naberst és tömte labdával: Daniel Jones 16 sikeres passzából 10-et ő húzott le, ebből 127 yardot és egy TD-t szerzett. Azonban a végén negyedikre volt egy dropja, ami gyakorlatilag a meccsbe került. Persze a szintén TD-t szerző Devin Singletary fumble-jére is lehet akár fogni a vereséget, ami kicsit hamarabb jött. A New York-iak inkonzisztensebbek voltak, több hibával játszottak, ez pedig így vereségbe került.

(katonadani)

Pittsburgh Steelers @ Denver Broncos 13-6

Puntfesztivál. Nem ajánljuk a támadófoci szerelmeseinek ezt a meccset, mert nem sok örömük lesz benne. Összesen 13 puntot láthattunk, ami nem volt messze a szerzett pontok számától (19). Az első félidő puntjait egy szép Steelers drive zavarta meg, annak végén a tight end Darnell Washington húzott le egy TD-t. Ezen kívül még egy Broncos elrontott negyedik kísérletet írhattunk fel, amiből az utolsó másodpercben mezőnygólt ért el a Steelers. Illetve az volt még érdekes, hogy a Steelers furcsa módon cserélgette a jobb oldali tackle-jeit, de Broderic Jones több zászlót is összeszedett és végleg leültették Troy Fautanu kedvéért.

A második félidő puntjait először a Broncos akasztotta meg egy gyönyörű trükkös játékkal, de utána a célterületen Bo Nix eladta a labdát (Cory Trice húzta le). Ebből megint szerzett egy mezőnygólt a Steelers, így 13-0 állt az eredményjelzőn. A végén tudott még két mezőnygólt rúgni a Broncos, hogy ne legyen totális kiütés, illetve technikailag támadhattak 10 másodpercet az egyenlítésért, de reális esélyük nem volt a győzelemre (furcsa volt, hogy előtte nem rúgtak onside kicket). Ebben nagy szerepet játszott, hogy 124 yard büntetést szedtek össze, illetve hogy az offense eléggé impotens volt. A Steelersben Fields egész jól játszott, de az offense ezzel együtt is elég gyengén muzsikált. A defense viszont kiváló.

(katonadani)

Los Angeles Chargers @ Carolina Panthers 26-3

A Chargers hozta a kötelezőt és kiütötte az NFL messze legrosszabb csapatát. A mérkőzés már az első félidőben eldőlt, amikor 20-0-s vendég előnnyel mehettek szünetre a csapatok, így az egyetlen lényeges dolog az maradt, hogy nehogy megsérüljön valaki (Justin Herbert azért igyekezett ráhozni a frászt a csapatra). Bryce Young mindössze 84 yardig jutott a levegőben, ami a két benyelt sackjével együtt nettó 69 yardot eredményezett. A földön már egy fokkal sikeresebb volt a csapat, de sok mindenre ezzel sem ment.

A Los Angelesnél szinte minden tökéletes volt, ahogy az a Panthers ellen el is várható. A borzalmas újonc éve után Quentin Johnston végre jól játszott, öt elkapásából 51 yardot és két TD-t szerzett, mindhárom mutató a legjobb volt az egész mezőnyben. De jól működött a futójáték is, JK Dobbins 7,7 yardos átlaggal 131 yardot és egy TD-t tett a közösbe, az egész csapat pedig 219 yardot futott.

(renningan)

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x