A rúgók is emberek, és ez most igazabb, mint valaha. A poszt rengeteget fejlődött az elmúlt években és most már ott tartunk, hogy lassan a 60 yardos rúgásokat tekintjük nehéznek, 50 fölött már nem kihívás.
Az első héten 23 alkalommal próbálkoztak a rúgók 50+ yardos mezőnygóllal. Ebből 21 sikeres volt, ami egy egészen elképesztő 91,3 százalékos hatékonyságot jelent. Chris Boswell és Ka’imi Fairbairn ráadásul 3/3-as mérleget tettek a közösbe, és rajtuk kívül még három játékosnak volt 2/2-es a mutatója.
Az egyik hibázó játékos egyébként Cade York volt, akit másnap ki is vágott a Commanders. A másik delikvens pedig kisebb meglepetésre Justin Tucker, aki mintha az utóbbi időben elveszítette volna a varázsát. Ezzel együtt úgy tűnik, hogy eljött a rúgók ideje és a maguk módján megváltoztathatják a játékot.
Legfrissebb cikkeink
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
- A Patriots egész szezonra elvesztette védelmének vezérét
- Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- Hihetetlen sérüléshullám a Ramsnél, még több kezdő dőlt ki
- Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Triple Coverage #557 – A 2. forduló összefoglalója és Bryce Young a padon
- BREAKING: Bryce Youngnak irány a kispad!
- Elveszítette kezdő futóját a Chiefs
- Cooper Kuppot is elveszíthette a Rams
- Dan Campbell: 100 százalékig én vagyok a hibás
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- bollokg on Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- ThySoul on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Ragi on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- merlin on Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- Cseh Tibor on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- bjeela on Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
Én egyetértek azzal hogy eljött a futók ideje, ettől függetlenül ezt a zárszót biztos, hogy nem a rúgós cikk végéhez akartátok írni. Vagy nem így :)
javítva :)
hasonlóan fontos posztok :D