Minden forduló után van mit tanulni, szóval minden kedden hozunk egy touchdownnyi (6+1) gondolatot, tanulságot, take-et. Megkövetjük Kliff Kingsburyt, ajnározzuk a Broncos védelmét és Geno Smith-t, rámutatunk a Texans és a Dolphins támadósor problémáira, ajánlunk egy elkapó trade-et a Chiefsnek, illetve megnézünk két forró kispadot.
🪖 Igazságot Kliff Kingsburynek!
A Commanders az utóbbi két hétben bejelentkezett a csoportgyőzelemre. Oké, ehhez kell a Cowboys és az Eagles gyengélkedése, meg lesz még ennél nehezebb dolguk, de végül nem is erre akartam kihegyezni a gondolatot, mert még van pár kérdőjelem… De! Az biztos, hogy Kliff Kingsburyt az egész NFL-szerető közösség alulértékelte, túlságosan utálta. A szezon előtt azt gondoltam, hogy túl sok a sav az irányába, de igazából én sem vártam sok jót tőle, szóval nyugodtan ide sorolhatom magamat is.
Ez a Commanders offense ugyanis nagyon jó. És nem csak azért, mert Jayden Daniels nagyon jól mutat, hanem Kingsbury miatt is. Sőt, azt mondanám, hogy neki van a nagyobb szerepe ebben, illetve abban, hogy Daniels ilyen jól teljesít. Nem akarok az irányítótól semmit sem elvenni, mert tényleg jól játszik, szerintem a Cardinals elleni meccse még jobb is volt, mint a Bengals elleni (nyugodtabban és jobban olvasott, a pálya közepét is tudta használni). De Kingsburynek óriási dicséret jár.
Az első egy-két hétben még annyira nem tetszett a dolog, úgy éreztem túlságosan le van korlátozva a támadósor, a koordinátor fogta Daniels kezét és nem engedte szabadjára. De gondolom ő is látta, hogy többet lehet rábízni, és ezt azóta meg is tette. Oké, a Bengals és a Cardinals védelme nagyon gyenge, így nyilván túl vannak fújva a számok, de agyondominálták ezeket a párharcokat, ami azért a jó csapatok (vagy legalább egységek) ismérve. Itt látszik egyébként, hogyan változott, fejlődött a támadósor felépítése a hetek során (hőtérkép, hogy hová mentek a passzok, via Dan Pizzuta).
Korai downokon rendkívül hatékonyak, főleg mivel a futójáték nagyon szépen össze van rakva. Kingsbury a Cardinalsnál is igazából ebben volt erősebb, nagyon szép és kreatív volt a futójátéka, főleg futkározós irányítóval, és ezt átmentette a fővárosba is, ahol a gyenge támadófalat is nagyon jól tudja leplezni a futójátékokkal, és egyébként a passzkoncepciókkal is. És így Daniels sincs nehéz helyzetbe hozva, hogy harmadik és hosszúra kéne alkotni – valahogy így néz ki egy egészséges offense.
Meglátjuk persze mi lesz később, most azért jönnek majd komolyabb védelmek (Browns, Ravens, Bears), és Kingsburyvel is többször előfordult (mindig?), hogy a szezon második felére elfogyott a rendszere, de ez a washingtoni offense most jobban összerakottnak tűnik az arizonainál. Lehet azért, mert nem kell mindenféle főedzői feladattal foglalkoznia, hanem koncentrálhat csak a támadósorra, ami jól áll neki.
👑 Király ez a Broncos defense!
Szintén nem vártunk sokat a Broncos védelmétől a szezon előtt, erre top5-ben vannak EPA-t és sikerességi rátát tekintve. Ha pedig kivesszük az első fordulót, akkor konkrétan elsők. Mondjuk ha meccseket akarnak nyerni, akkor szükségük is van az ilyen teljesítményre a 60 passzolt yardos támadósor mellett, de tényleg tetszetős amit csinálnak.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Kingsburyről szezon másodim fele megmondja.Más is volt de megválaszoltad, és nem tudom a kommentet törölni.
Geno-nak nagyon örülök, hogy nem egyszeri csoda volt a jó teljesítménye.
“Deshaun Watsont is le fogják ültetni hamarosan”
A bíróság, vagy az edzők? :D