Connect with us

Összefoglaló

Legyőzte a Texanst, életben tartotta reményeit a Jets

A 2-6-os Jets fogadta Halloweenkor a 6-2-es Texanst, hogy valahogy életben tartsa reményeit a rájátszásra. Egy borzalmas első félidő után a második félidőben beindultak Rodgersék és 21-13-ra meg is nyerték a találkozót! A Jetsnél egyébként elég komolyan vették a Halloweent, ugyanis Malachi Corley DeSean Jacksonnak, Garrett Wilson Michael Jordannek öltözött be, a teljes csapat pedig Kétarcnak a Batmanből. 

Az első félidő szörnyű volt. Egyik offense sem igazán tudott haladni, sok volt a játékmegszakítás, jöttek a sérülések, nagyon vontatott volt az egész. Amikor eljutottak a felek a célterület közelébe, akkor az egyik oldalon Quinnen Williams verte meg nagyon simán a szenvedő, majd később megsérülő Kenyon Greent és szerzett strip sacket CJ Stroudon, a másik oldalon pedig az újonc Malachi Corley második profi labdaérintéséből touchdownt szerezhetett volna, csak hát ő DeSean Jacksonnak öltözött Halloweenre, így a gólvonal előtt inkább elengedte a labdát.

Ezután az eddigi legszebb jelenet következett, ami egy 75 yardos Jets punt volt az ellenfél két yardosára, csak hogy innen meg levezette a meccs eddigi legszebb támadását a Texans és Joe Mixon révén touchdownt is szerzett. A Texans ezután még kihagyott egy mezőnygólt a félidő vége előtt 56 yardról, miután Stroud benyelt egy sacket harmadikra. Így 7-0-val vonultak a felek szünetre, Aaron Rodgersnek pedig mindössze 32 passzolt yardja volt, ami a legkevesebb karrierjében egy félidőben (minimum 10 passzkísérlet). Nettóban, tehát sackekkel együtt pedig mindössze 13 yardot haladt a Jets 16 passzjátékból.

A második félidőre viszont már felpörögtek a csapatok. A Jets levezetett egy szép drive-ot és Garrett Wilson egykezes elkapásával kiegyenlített – szép volt, de nem ez lett a meccs jelenete az elkapótól. Egy támadás alatt egyébként Rodgers több passzolt yardot szerzett, mint az egész első félidőben. A Texans feltett egy mezőnygólt a táblára, majd a Jets jöhetett.

Megcsináltak egy negyedik és 2-t, majd kaptak egy kis segítséget a bíróktól egy eléggé megkérdőjelezhető büntetés formájában negyedik és 1-re, de semleges szurkolóként utólag örülünk ennek, ugyanis ha ez nincs, akkor nem jöhetett volna létre az év elkapása. Ha azt mondtuk, hogy Malachi Corley DeSean Jacksonnak öltözött Halloweenre, akkor egyértelmű, hogy Garrett Wilson meg Michael Jordannek. Ez egész egyszerűen hihetetlen.

Ezután a Texansnak is jött egy kacifántos támadása, hiszen egy nagy Tank Dell elkapás után megcsináltak egy negyediket, majd egy sack miatt field goalra kényszerültek, amit ugyan berúgtak, de a Jets szabálytalankodott, így mehettek tovább Stroudék. Végül itt is mezőnygólra kellett fanyalodniuk, amit Fairbairn mindössze 27 yardról a kapufára bombázott! Már csak szűk hét perc maradt az órán, Aaron Rodgers és Davante Adams pedig eldöntötte a meccset ezzel a játékkal három perccel a vége előtt.

Még egy mezőnygólt feltett a Texans, de az onside kick nem sikerült, nyert a Jets!

Houstonban vannak gondok, ez látható. CJ Stroudnak most egyáltalán nem volt jó meccse, de ez a belső támadófal egész egyszerűen borzalmas előtte. Egész este hatalmas nyomás alatt kellett játszania, nyolcszor is sackelték, ráadásul többször fontos harmadik kísérletre. A tavalyi év után furcsa ezt mondani, de a védelem az erősebb egysége a Houstonnak. A Jetsről megint nehéz nyilatkozni, mert az első félidő borzalmas volt offense oldalon (volt 5 gyors puntjuk meg a Corley fumble), a második viszont már nagyon is hasonlított arra, amit elképzeltek a csapatnál a szezont megelőzően (három drive, 220 yard, három touchdown). A 3-6-os mérlegükkel még van esélyük a rájátszásra, bár ez még mindig 20% alatti a modellek szerint.

10 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
10 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Cseh Tibor
Cseh Tibor
2024-11-01 10:33

Ez milyen gonolkodás már,h milyen jó,h tévedtek/csaltak a bírók,mert így láthattuk az év elkapását,ami nem is volt elkapás.

Loosername
Loosername
Reply to  Cseh Tibor
2024-11-01 11:28

Hát ez az!
Újra meg újra visszanéztem.
Kérni akartam, vki magyarázza meg, ez mitől volt érvényes?
Egy lába volt benn, ha még a térde leérése számított, AZ IS KINN ért le!
Egy hozzáértő mondja el, legyen szíves, h, ha ezt official visszanézik, hogy adhatták meg???

aubird
aubird
Reply to  Loosername
2024-11-01 11:44

Leért a sípcsontja mielőtt a térde a vonalon kívül földetért. Én ezt tudom belelátni…

Cseh Tibor
Cseh Tibor
Reply to  aubird
2024-11-01 12:39

Ha ketté volt törve,akkor így lehetett.

Loosername
Loosername
Reply to  katonadani
2024-11-01 18:49

https://x.com/i/status/1852180726537724113
Remélem jót linkeltem be!
“What a catch! May be the shin is down?”
Hát én megnéztem legalább tízszer
Szerintem NEM. A cipője orrát után a térdvédője ér le – odakint.
Jó, hogy NY-ban van a visszanézés, és TÉNYLEG GYÖNYÖRŰ a jordan-es terpesztés, de na!

AntalKovacs21
AntalKovacs21
Reply to  Cseh Tibor
2024-11-01 16:09

Szerintem nem azt írták, hogy tévedtek, vagy csaltak a bírók, hanem, hogy megkérdőjelezhető volt a bírói döntés. Ilyenből látunk minimum 10.et minden fordulóban. Hogy miért volt TD, arról meg már 100-an 100 helyen írtak, itt is lentebb, de tessék egy elég releváns forrás: https://operations.nfl.com/the-rules/nfl-video-rulebook/completing-a-catch/

(“touches the ground inbounds with both feet or with any part of his body other than his hands”)

Last edited 1 month ago by AntalKovacs21
Cseh Tibor
Cseh Tibor
Reply to  AntalKovacs21
2024-11-02 01:06

Lassan 20 éve nézek amerikai focit,tudom mitől elkapás az elkapás.Itt csak annyi a bajom,h a srác bal lábszárának a felső egyharmada a vonalon kívül ért földet és szerintem a làbszára hamarabb,de legalábbis egyidőben érte a talajt a lábfejével,innentől kezdve ez nem elkapás.Hogy a zebrák mit működtek,az már egy másik kérdés.Az,h van aki ennek örül,az meg egy harmadik.Én kezdem sokallni ezeket a “tévedéseket” a digitális csúcstechnikák korában.

Csakeztne
Csakeztne
2024-11-01 14:52

Azért Rodgers egy szép TD-t jegyzett, a harmadikat, a másik kettő inkább incomplete volt, csak jött egy túl merész védő, meg kétszer Wilson mágus. A meccs nagy részében Rodgers játéka megidézte Zach Wilsont, sőt helyenként alig hihetően alulmúlta. Az nem semleges, hanem Jets szurkoló aki örül a másik csapatot sújtó tévedésnek. Én nem örültem, mert semleges szurkoló vagyok, a TD csodálatos volt azért. Egészen hihetetlen.

A Jets szerintemaz egyik legtöbb sérülést okozó csapat, a védelmük nem egyszerűen kemény, hanem sokszor sunyi módon is sérüléseket okozó brigád. Williams hatalmas zseni a többi azért nem az. Most a punter kiütésénél látszott, hogy szándékosan ütközte le egyikük a támasztó lábát, alig akartam elhinni, de tényleg. A múlt heti hátulról szándékosan sisakkal ütkézés a már lemenőben lévő irányítóra, stb, minden héten sikerül alkotni. Nem a kedvenceim.

10
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x