Egészen parádés meccset vívott egymással a Ravens és a Bengals csütörtök éjjel (már megint), ahol 69 pontot láthattunk elképesztő támadóteljesítményekkel és őrült végjátékkal.
Az első félidő pedig nem így indult, ugyanis a Ravens nagy meglepetésre olyan sok mindent nem tudott csinálni. Háromszor is three-and-outtal hagyták el a pályát, illetve a félidő végén sem sikerült fél perc alatt sokáig haladniuk (ez érthető), mindössze egy értékelhető támadásuk volt, de legalább abból touchdownt csináltak Nelson Agholor révén. A Bengals ezzel szemben szépen végigment az első támadásából és Chase Brown futásával megszerezte a vezetést, majd a félidő végén megint végigmentek: Burrow ugyan majdnem dobott egy INT-t, de végül Tanner Hudson elkapásával újabb touchdownt szereztek. Ezen kívül is egyébként jobban tudtak haladni, kétszer az ellenfél térfelén akadtak el (egyszer negyedikre, egyszer puntoltak), kétszer annyi ideig volt náluk a labda, szóval egyértelműen nekik állt a zászló.
Főleg úgy, hogy a Ravens két punttal nyitotta a második félidőt is, így konkrétan több puntjuk volt 36 perc alatt, mint bármelyik másik mérkőzésen idén. A Bengals a két punt között pedig elhúzott, pont ahogy Ja’Marr Chase elhúzott a Ravens védők közt ennél a gyönyörű 67 yardos touuchdownnál:
Ja'Marr Chase goes 67 yards to pay dirt!pic.twitter.com/htFpOtUGXI
— Underdog NFL (@Underdog__NFL) November 8, 2024
Szóval két TD előnyben támadhatott a Bengals, az eddig látottak alapján akár el is dönthették volna itt a találkozót. Azonban Chase Brown kezéből kiszedték a labdát, itt pedig megfordult a meccs. Ezzel a Lamar őrült futással eljutott a Ravens az 1 yardosra, ahonnan Derrick Henry beért a célterületre és újra meccsben voltak a hazaiak.
LAMAR JACKSON IS THE MVP. WHAT IN THE WORLD??pic.twitter.com/VOCkwjJX8T
— Dov Kleiman (@NFL_DovKleiman) November 8, 2024
Sőt, egy gyors punt után támadhattak az egyenlítésért, Tylan Wallace pedig egy 87 yardos touchdownt szerzett!
Sideline tiptoe: pic.twitter.com/rWnDWOPHC0
— Adam Schefter (@AdamSchefter) November 8, 2024
Szemfüles olvasók észrevehették, hogy nem írtam, hogy kiegyenlítettek, hiszen csak hogy még őrültebb legyen a meccs, Justin Tucker kihagyta az extrát. Ez végül nem sokat számított, mert a következő támadásból Mark Andrews touchdownja után a Hollók megcsinálták a kétpontost, de ezen könnyen elmehetett volna a meccs. A kettő között a Bengals egyébként az ellenfél térfelén harmadik-, illetve negyedik és 2-re is valamiért hosszú játékot hívott, vagy legalábbis Burrow a hosszút dobta meg, pedig negyedikre Chase egész üresen volt egyébként.
Szóval 6 perccel a vége előtt az Andrews TD és a kétpontos után 28-21 állt az eredményjelzőn. Nem sokáig, ugyanis a Bengals egy playből végigment Burrow és Chase összjátékából!
BURROW TO CHASE AGAIN OMG#CINvsBAL on Prime Video
Also streaming on #NFLPlus pic.twitter.com/LbKoTxaa1B— NFL (@NFL) November 8, 2024
Itt nyilván nem volt még vége és a Ravenst itt már nem lehetett megállítani, megint végigmasíroztak a pályán és Rashod Bateman révén TD-t értek el. Maradt azonban még szűk két perce Burrow-éknak, és természetesen ők is végigmentek (pedig nehezen indult, mert 4. és 10-re éppen megvolt a first down, centiken múlott csak), Chase megszerezte harmadik touchdownját is a meccsen. Zac Taylor pedig úgy döntött, hogy nem bízza a pénzfeldobásra és inkább eldönti most a támadósorával. A kétpontos azonban nem sikerült, utána az onside kick sem, így nyert a Ravens 35-34-re!
Bengals lose on missed 2 point attempt. This was the best game in a long time and was probably the closest we will ever get to another Rams vs Chiefs 2018 game. pic.twitter.com/cUHkOmnBQg
— SM Highlights (@SMHighlights1) November 8, 2024
Meg lehet jegyezni, hogy a mindent eldöntő kétpontosnál két különböző zászlót is be kellett volna dobni a Ravens védőire (holding, roughing the passer), ugyanakkor a Bengals első TD-jénél pedig nem kellett volna bedobni a zászlót negyedik kísérletre, amivel végül továbbmentek és vezetést szereztek.
Elképesztő meccs volt, még ha a védők nem is sokat tudtak beleszagolni a meccsbe (bár a Ravenst az első félidőben jól levették). Burrow 428 yardot és 4 TD-t passzolt, Lamar 290 yardot és 4 TD-t ért el, a meccs legjobbjának járó elismerést viszont Ja’Marr Chase viszi haza, aki egészen hihetetlen 264 yardot és 3 TD-t szerzett – róla külön cikkben is megemlékezünk hamarosan.
A Ravens ezzel a győzelemmel 7-3-as mérleggel áll, miközben a Bengals 4-6-ossal, amivel megint nehezebb lett a rájátszás felé vezető út. Még nem lehetetlen, de gyakorlatilag már csak egy hibázási lehetőségük maradt.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A Cincint sajnálom, de ha 72 pont egy csoport rivális ellen 0 győzelemre elég, akkor nyugodtan lehet pánikolni. Ez így sajnos éppen kevés lesz. Halvány a remény.
A Ravens. is gyengébb mint tavaly, mondjuk ez nem nehéz. Harbough idén talán a PO-ra gyúr, De meglepne. Itt se lehet a védelmet megdícsérni. Ha az ellenfél 1. számú, kiemelt figyelemmel kísért elkapója a két meccs alatt 5 TD-t kap el és 457 yardot csinál ellened, akkor vajon mire készült fel a védelem? Ez a Chiefs ellen kevés lesz. Mert az O-nak többnyire van egy jó flowja, de nem megállíthatatlan. Most a 3 negyed közepéig például. Ha nem ad a kegyes ellenfél esélyt ez a meccs is simán elmegy.
Ezt a két csapatot jósoltam a szezon előtt a konferencia döntőbe, de most nem vagyok ilyen magasan velük.