Connect with us

Beharangozó

Szuperrangadóval indul a 14. forduló

A forduló legnagyobb rangadóját rendezik csütörtök este, ugyanis a 11-1-es mérleggel álló Detroit Lions fogadja a csoportrivális és 9-3-as mérleget felvonultató Green Bay Packerst.

Azt gondolom, hogy a liga öt legjobb csapatából kettő pályán lesz Detroitban ma éjjel, ráadásul ezt a DVOA mutató is alátámasztja, ahol a Lions az első, a Packers pedig az ötödik legjobb a szezon eddigi teljesítménye alapján. A Lions vezetett a snapjei legnagyobb arányában, a Packers az ötödik legnagyobban. Ez a két csapat vezetett a snapjei legnagyobb arányában legalább 10 ponttal. A Lions szerzi a legtöbb pontot támadásonként, a Packers a hetedik legtöbbet, azonban az utóbbi három meccsen meg ők vezetik ezt a statisztikát.

Az biztos, hogy két nagyon jó támadósorról van szó, de hogyan tudják megállítani egymást? Nos, a Lions elit futás elleni védekezéssel rendelkezik, ami elég fontos lehet most Josh Jacobsék ellen. Azonban az utóbbi pár hétben több védőjük is kiesett, főleg a linebacker-sort fertőzte meg a sérülésbogár, ami problémát jelenthet a Packers kreatív és épp a második szinten lévőket átverni igyekvő futójátéka ellen. Szerintem ez lesz a kulcspárharc a mérkőzésen. Persze lehet, hogy Jordan Love főleg passzokra alapozva is át tud menni a Lions védelmén, a levegőben azért sebezhetőbb ez a defense, és a sokoldalú skill sorból valaki biztos fel fog tudni lépni emberezés ellen is. A slotban számít gyengének a Lions, ellenben Jayden Reed meg jobb zónázás ellen mint emberezés ellen, szóval ez is érdekessé teszi a matchupot.

A túloldalon is nyilván kulcsfontosságú lesz a futójáték, illetve annak megállítása, és a Packers ebben azért annyira nem jeleskedik. Az egész védelem összességében elég közepes, gyengébb pass rush-sal és labdavadász hátsó alakzattal. Igazából rajtuk tudok a legkevésbé kiigazodni, ami behozza a varianciát a mérkőzésbe. Az könnyen lehet, hogy az fog dönteni, hogy a red zone-ban ez a defense mindössze 28. sikerességi rátában, miközben a Lionsé a liga legjobbja.

Kettejük első közös meccsét a Lions nyerte idegenben is, így alapvetően nekik állna a zászló és jobb csapatnak is gondolom őket. Ennek ellenére a Packersre tippelek, épp azért mert akkora különbség azért nincs köztük, hogy ne hozhassák ki 1-1-re az egymás elleni csörtét. Ráadásul Matt LaFleur underdogként 24-12-es spreaddel szembeni mérleget tud felmutatni.

Spread tipp: Packers +3,5

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x