Véget ért az alapszakasz, amelynek az utolsó fordulója bár izgalmasabb lett, mint számítottunk rá, de azért bőven lehet hiányérzetünk. Teljesen jogos és érthető, hogy egyes csapatok pihentették a kezdőiket, de emiatt sajnos nagyon sok izgalomtól megfosztották a szurkolókat.
Hétfői rovatunkban számos érdekesség mellett hozzuk a vasárnapi futballdömping nyerteseit és veszteseit, kiosztunk pár díjat és értékeljük a legfontosabb meccsnapi történéseket.
A hét témája: A pihentetés megöli az izgalmat
Több csapat is a pihentetés mellett döntött az utolsó fordulóban, ami több szempontból is rosszul érinthette a szurkolókat. Az egyik az MVP-verseny, ugyanis Josh Allen csak addig volt a pályán, hogy beírják a neve mellé az újabb kezdő meccset. Mondjuk a Patriots-Bills meccs így is érdekes lett abszurd módon, ugyanis az 1/1-es cetli birtokában Jerod Mayónak felső utasításra le kellett cserélnie Drake Maye-t. Viszont a helyére beálló Joe Milton meglepően jól játszott, ráadásul erre a Bills rákontrázott azzal, hogy Mitch Trubisky helyett Mike White-ot játszatta, így pedig esélye sem volt nyerni.
Joe Milton is balling in his debut! 48-yard TD pass to Boutte!
📺: #BUFvsNE on CBS/Paramount+
📱: https://t.co/waVpO909ge pic.twitter.com/u2W48Voqvr— NFL (@NFL) January 5, 2025
A maga módján tehát volt pikantériája a meccsnek, de nem túl szórakoztató nézni két vereségre játszó csapatot (még ha a pályán lévők mindent bele is adtak). Ennél sokkal jobban tudtam volna élvezni egy Josh Allen parádét, amivel érdekesebbé/szorosabbá tehette volna az MVP-versenyt. A jelenlegi statisztikáival és mindössze eggyel több győzelemmel egyáltalán nem biztos, hogy övé lesz az MVP-cím. Ráadásul ez csak a jéghegy csúcsa.
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!
Legfrissebb cikkeink
- Kivágta GM-ét a Titans!
- Rookie AKCIÓ: mindössze 990 forint a havi FK!+ tagság az új előfizetőknek!
- Így teljesített az alapszakaszban a Coin Toss rovatunk
- Kislánya halála miatt nem bír Kaliforniában maradni a 49ers kiváló cornerbackje
- Végre kirúgta Gus Bradley-t a Colts
- Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
- Sorozatban második éve vágja ki támadókoordinátorát a Seahawks
- Lamar Jackson volt a leghatékonyabb irányító és futó is az alapszakaszban
- Tovább erősödik a Rams támadósora, kidőlt a Packers elkapója
- Jalen Hurts még mindig az agyrázkódás protokollban van
- Triple Coverage #575 – Záróforduló összefoglaló és Black Monday reakció
- Menesztette védőkoordinátorát a Bengals
- Marad a helyén a Giants vezetősége
- BREAKING: Doug Pederson kirúgva!
- Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
- Newla on Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
- Cseh Tibor on Menesztette védőkoordinátorát a Bengals
- atis123juve on Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
- Kopi3.14 on Sorozatban második éve vágja ki támadókoordinátorát a Seahawks
- Csakeztne on Triple Coverage #575 – Záróforduló összefoglaló és Black Monday reakció
- Cseh Tibor on Lamar Jackson volt a leghatékonyabb irányító és futó is az alapszakaszban
- Pedro44 on Menesztette védőkoordinátorát a Bengals
Az ég világon semmit nem befolyásolt az MVP versenyen belül az hogy Allen pihent. Ez nem csak egy stat verseny (tavaly is Lamar nyert pedig messze nem neki voltak a legjobbak a számai),maguk a szavazók is elmondják minden évben hogy nem csak a számokat nézik hanem sok minden mást is. Az aki Allenre akar szavazni akkor is rá fog ha kiüli az utolsó meccset, aki meg nem akar akkor sem fog rá ha felrakott volna 6 TD-t az 1/1-ért küzdő Patsnek.
Szerintem hadd legyen Lamarré az MVP cím, úgysem szokott sok öröme lenni a rájátszásban.
Ha nagyon szigorúan csak a száraz számokat nézzük akkor Burrow lenne az MVP, de nem véletlenül Renningan-en kivül nem nagyon kerül szóba, pont azért amit te mondtál.
Jó mondjuk burrownak azért jobbak a statjai mert tippre vagy 150el több passzkisérlete volt :D
Én nem Lamar ellen vagyok csak felhívtam a figyelmet hogy a kutya nem fogja nézni a szavazók közül azt mit csinált Allen az utolsó héten
A Kansas pihentetése, bár teljesen érthető volt, így, hogy szó szerint 0 erőfeszítéstt tettek a meccsbe, elég szégyenletesre sikerült. A Saints és a Carolina is megmutatta, hogy meccsben lehet lenni egy gyenge kerettel, ettől most a Chiefs nagyon messze volt. Eddig se szurkoltam nekik, de nagyon igazságtalan lenne, ha behúznák ezt az évet is, pedig van rá esély bőven, ládduk be.
Az NFC North szurkolói aligha értenénének egyet, hogy nem volt izgalom, mert volt egészen a 4. negyed közepéig, nagyon is..
“Mike Evans nagyot játszott a Bucs ellen, de nagyon úgy tűnt, hogy nem lesz meg karrierje 11. ezer yardos szezonja”
Nem tudom, ezzel mire céloztatok, szerintem húzóembere a csapatnak még mindig…