Véget ért az öt hónapig tartó versenyfutás a college foci trónjáért, az Ohio State Buckeyes története kilencedik bajnoki címét ünnepelhette a maratoni hosszúságú szezont követően. Most visszatekintünk egy kicsit a Buckeyes menetelésére, a 12 csapatos rájátszásra, illetve magára a szezonra, és levonjuk a legfontosabb tanulságokat a 2024-es idény kapcsán.
Miért pont a Buckeyes lett a bajnok?
Beigazolódott az, amit már a szezon előtti beharangozókban is pedzegettek az elemzők: a Buckeyes elsősorban az ország legtehetségesebb keretére támaszkodva bizonyult az egyetemi futball legjobb csapatának. Az előző idényt követően több harmadéves játékosuk (Emeka Egbuka, Jack Sawyer, JT Tuimoloau, Donovan Jackson, TreVeyon Henderson és Denzel Burke) is jelentkezhetett volna a draftra, azonban ők inkább visszatértek Columbusba, és az élet végül igazolta a döntésüket.
Emellett a transzfer portál kínálta lehetőségeket is maximálisan kihasználta a program, hiszen Caleb Downs, Will Howard és Quinshon Judkins is a tavalyi holtszezonban csatlakozott a gárdához, végül mindhárman kulcsszerepet töltöttek be az együttes sikereiben. Ugyanakkor a végső sikerhez vezető út korántsem volt sima, alaposan megnehezítette a saját dolgát Ryan Day vezetőedző együttese, amikor az alapszakasz utolsó fordulójában vereséget szenvedtek a szezont végigbukdácsoló Michigan ellen.
Emiatt már a playoff első körében pályára kellett lépnie a Buckeyesnak, ráadásul az ősi riválistól elszenvedett kínos zakó miatt nem épp a legjobb lélekállapotban (legalábbis akkor így hittük). Utólag kiderült, hogy a Wolverines elleni blama inkább koncentráltabbá, céltudatosabbá tette az Ohio State-et, aminek köszönhetően a playoff menetelésük során az első, a harmadik, az ötödik és a hetedik helyen rangsorolt gárdát is le tudták győzni.
Ráadásul ellentmondást nem tűrő módon, több mint 10 pontos különbséggel verték mindegyik ellenfelüket, egyedül talán csak a Texas elleni elődöntőben legyintette meg őket a vereség szele, de végül a Longhorns ellen is két labdabirtoklásos győzelmet arattak. A Buckeyes lett az első csapat az egyetemi foci történetében, amely egy szezon alatt öt top 5-ös rangsorolású gárdát is le tudott győzni, így bátran kijelenthető, hogy teljesen megérdemelten söpörték be a bajnoki címet.
Pár szóban a döntőről

Legfrissebb cikkeink
- Felhúzni egy védelmet – Panthers FA-kitekintő
- Széthullik a birodalom – 49ers FA-kitekintő
- Bobby Wagner marad a Commandersnél
- Nagytakarítást végez a Jaguars
- TRADE: Christian Kirk a Texansé!
- BREAKING: Elcserélné Trey Hendricksont a Bengals
- Kereshet magának új centert a Jaguars, visszavonul Mitch Morse
- Brandon Grahamnek a Super Bowlon is elszakadt a tricepsze
- A Bengals egyelőre tartja magát az ígéretéhez Higgins kapcsán
- A Vikings és a Rams is hosszabbított egy meglepő játékossal
- A Cowboys tényleg agresszív piacra készül
- „Sosem használtam a saját vizeletemet drogtesztre”
- Bradley Chubb belement a fizetéscsökkentésbe, így nem vágják ki
- A Chargers kivágta Joey Bosát!
- QB nélkül mit érek én? – Steelers FA-kitekintő
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Elcserélné Trey Hendricksont a Bengals
- atis123juve on BREAKING: Elcserélné Trey Hendricksont a Bengals
- Cseh Tibor on BREAKING: Elcserélné Trey Hendricksont a Bengals
- Pedro44 on BREAKING: Elcserélné Trey Hendricksont a Bengals
- Hurrá Torpedó on Kereshet magának új centert a Jaguars, visszavonul Mitch Morse
- Miloo on Kereshet magának új centert a Jaguars, visszavonul Mitch Morse
- Cseh Tibor on QB nélkül mit érek én? – Steelers FA-kitekintő
- zunya on TRADE: A Chiefs elcserélte Joe Thuney-t a Bearsbe!