Két évnyi Mayfield, két playoff részvétel; ugyan 2024-ben csak egy Wild Card-vereség jött össze, szemben az egy évvel korábbi Divíziós körrel, ezzel együtt most már nem lehet azt mondani, hogy csak volt egy jól kifutott szezonja a Tampának. Mayfield kapitány vezérletével ez a kalózhajó joggal áhítozik komolyabb kincsek után, ezt a csapatot most már úgy kell kezelnünk, mint az NFC egyik meghatározó alakja.
Fizetési sapka és bővítése
5,2 millió dolláron áll jelenleg a Bucs effective cap space-e, így már a szinten tartáshoz is szükség van extra tőke felszabadítására, de ha a csapat előrébb akar lépni idén, akkor itt még több pénzre lesz szükség, nézzük tehát a potenciális lépéseket, amivel ezt el lehet érni.
Kivágások, átalakítások, hosszabbítások
Nincs túl sok név, akik nagy mennyiségű pénzt hoznának a konyhára, és szívesen meg is válna tőlük a csapat, talán csak Rachaad White ilyen. A 2022-es harmadik körös sosem volt kimondottan RB1 típus, Bucky Irving érkezésével pedig visszaszorul második számúvá, és főleg elkapásoknál, harmadik kísérleteknél használták. Viszont az elcserélésével ugyanúgy bő 3 millió szabadulna fel, mint az elküldésével, szóval esetleg erre látok esélyt, hogy valami hátsó körösért továbbadja a Buccaneers. Minden más esetben talán jobban járnak azzal, ha meg is tartják, és máshol spórolnak nagyobb összegeket.
Az átalakításokat azzal kezdeném, hogy el kell köteleződni Baker Mayfield mellett. Most már két éve bizonyítja, hogy egy abszolút kezdő kaliberű irányítóról beszélünk, még mindig csak 30 éves, igenis be kell rá nevezni hosszabb távra. Emiatt egy hosszabbítás sem lenne ördögtől való, de maradjunk egyelőre az átalakításnál, amivel 21,5 millió dollár szabadul fel – máris jobban néz ki a helyzet.
CONGRATS TO BAKER MAYFIELD ON WINNING THE FAN VOTE FOR THE MOST UNDERRATED PLAYER OF THE YEAR AWARD. pic.twitter.com/MVmQyFsL4C
— MLFootball (@_MLFootball) February 6, 2025
Tristan Wirfs szerződése is alkalmas lehet az alakításra. A kiváló bal tackle 2026-os fizetése teljesen garantálttá válna a 2025-ös szezon kezdetén, így adja magát, hogy ebbe is belenyúljon a csapat, felszabadítva ezzel 20 millió dollárt. Vita Vea szerződéséhez is hozzányúlnék, a 30 éves nose tackle-nek még két évig él a kontraktusa, posztján továbbra is elit, nem látom, hogy a csapat már ne számolna vele, így ezen alakítani megérheti nekik 10 millió dollárért. És ugyanígy járhat Antoine Winfield szerződése is, a 27 éves safety 2027 végéig van lekötve, és ugyan a 2024-es szezonja gyengébb lett a megszokottnál, a csapatnak nincs oka, hogy ne akarja ráépíteni a safety sort, ameddig csak lehet, felszabadítva ezzel extra 15 millió dollárt.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- bjeela on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- dr.baji on Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Hurrá Torpedó on A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Jani_Kovacs on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Cseh Tibor on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő