Május hatodikán lett hivatalosan a Ravens játékosa a linebacker Jake Ryan, kicsivel több mint egy hónappal később pedig kereshet magának új állást a védő, írja az ESPN. Ryannek nem futballal kapcsolatos sérülése volt az NFL hivatalos tranzakciós listája szerint, így vélhetően ez lehetett az ok a menesztésére.
A védő az utóbbi két évben mindössze két mérkőzésen tudott pályára lépni komoly térdsérülése miatt, utoljára 2017-ben a Packersben kapott nagyobb szerepet – ennek fényében nem meglepő, hogy megint összeszedett valamilyen sérülést. A Ravens ráadásul két LB-t is draftolt idén Patrick Queen (1. kör) és Malik Harrison (3. kör) személyében, akiknek komoly szerepet szán már most a csapat, ez is közrejátszott a veterán elküldésében.
Ami Ryant illeti: az egykori 4. körös védő még mindig csak 28 éves, így nem kizárt, hogy valaki ad még neki egy esélyt, de ilyen kórtörténettel az sem lenne meglepő, ha rövid időn belül kikopna a ligából.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Kirk Cousins: Ha ma lenne a Super Bowl, akkor játszanék
- Kihagyja az alapszakasz elejét a Patriots kezdő guardja
- Visszavonul DeVante Parker
- Súlyosan megsérült a Broncos fiatal védője
- Justin Jefferson és Tee Higgins sincs ott a csapata edzésein
- Legyél fizikális, tapasztalt és jó vezér – Rams draftértékelő
- Hamar véget ért Tua holdoutja
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások