Miközben repülnek a 20+ milliós szerződések, néhány kisebb volumenű esemény is történt a ligában. A Washington elkapója, Kelvin Harmon ACL-szakadás miatt kénytelen kihagyni az idei szezont, a Texans kivágta az OLB Chris Landrumot, a szabdügynök futó Devonta Freemant pedig a saját ügynöke tette lapátra.
Ian Rapoport információi szerint a tavaly 6. körös Harmonnak egy otthoni edzés során sikerült elszakítani az térdszalagját. Az elkapó 2019-ben 482 snapen volt a pályán, minden meccsen játszott, 30 elkapásból 365 yardot szerzett, illetve a speciális egységben is hasznos volt. A kiesésével Trey Quinn, Cam Sims, Steven Sims, Cody Latimer és a 2020-as 4. körös Antonio Gandy-Golden közül kaphat valaki nagyobb szerepet.
A Texans kivágta Chris Landrumot. A 2016-ban draftolatlan játékos 2018 óta volt a csapat tagja, de csak összesen 6 tackle-t jegyzett ez idő alatt, így nem meglepő a menesztés.
Az NFL.com információ szerint Kristin Campbell közölte a futó Devonta Freemannel, hogy többet nem szándékozik képviselni. Ennek oka feltehetően az, hogy Freeman előbb pedzegette a visszavonulást, ki akarta ülni a 2020-as szezont, végül pedig kijelentette, hogy játszani akar, de csak mint később kiderült, irreálisan sok pénzért cserébe.
Campbell volt az, aki összehozott a futónak egy 5 éves, 41,25 millió dolláros szerződést 2017-ben, idén pedig kiharcolt egy 4 millió dollár körüli fizetést a Seahawksszal, de a futó ezt kevesellte, azóta pedig nem is érdeklődött iránta senki. Úgy tűnik, az ügynök megunta Freeman lehetetlen igényeinek kielégítését.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások