Az Eagles ismét megegyezett korábbi játékosával, Vinny Curryvel, állítja Mike Garafolo. Praktikusan ez lesz a harmadik nekifutása a csapattal – tekintve, hogy nagy Eagles drukker, ezt aligha bánja.
Curry az Eagles saját draftoltja volt 2012-ben, a második körben lett kiválasztva. Leginkább rotációban használható és ugyan volt egy 9 sackes szezonja, de átlagosan 3-4 zsákolást gyűjt idényenként. Ennek ellenére az Eagles korábban adott neki egy 5 éves, 47,5 millió dolláros szerződést 2016-ban, hogy aztán két év után ki is vágja.
Ezután a Bucsban próbálkozott, de ott is csak egy szezonig bírta, miután három évre 23 millióért írt alá. Az Eagles ezután hozta vissza, ezúttal már csak 1 évre 2,25 millióért, most pedig ismét kapott egy 1 éves szerződést a csapattól és legfeljebb 2 millió dollárt kereshet majd. Tavaly 25 tackle-t és 5 sacket szerzett.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
Legutóbbi hozzászólások