Amilyen zseniális Russell Wilson, annyira borzasztó egyelőre a Seahawks védelme. Az egység három mérkőzés alatt 1492 yardot nyelt be, aminél csak egyetlen egy D volt rosszabb a történelem során: a tavalyi Dolphins védelme, de még az is mindössze hat yarddal kapott többet.
Hiába érkezett az elmúlt másfél évben Quandre Diggs, Jamal Adams és Quinton Dunbar, vagy sérüléssel bajlódnak, vagy kiállítják magukat, vagy egyszerűen gyengén játszanak. Persze némileg mentségükre szolgál, ha a PFF értékelése alapján a Seahawks pass rush-a legrosszabb az egész ligában. Ezzel együtt is a passz elleni védelem a negyedik legrosszabb a Football Outsiders értékelése alapján, a PFF-nél pedig a 11. legrosszabb – ugyanakkor utóbbiban nincs benne Prescott 472 yardos teljesítménye, szóval jó eséllyel a PFF-nél is leküzdi magát a bottom 5-be a passzvédelem.
Egyedül a futás ellen jó a Seahawks, de ez pont nem ér semmit, ha ennyire szét lehet passzolni az egységet. A keret ennél sokkal tehetségesebb, lehet bízni a javulásban, de az vitán felül áll, hogy nagyon gyengén kezdett a D.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások