A Houston Texans szezonja elúszott, így potenciális trade partnerré váltak a még a rájátszásért küzdő csapatok szemében. A TheAthletic információi szerint több csapat is érdeklődött már a gárda legjobb elkapója, Will Fuller iránt, köztük az egyik legélénkebb kérő az 5-1-es Packers.
Az elképzelésben van ráció. Fuller jó fit lenne a Green Bayben, a Packers elkapósora ugyanis kis túlzással csak Davante Adamsből áll, nélküle nagyon súlytalan az egység – nem véletlenül akar Aaron Rodgers már évek óta egy kis mélyítést a poszton.
Az már más kérdés, hogy mit szeretne a Texans. A csapat vezetősége többször is jelezte, hogy nem akar csak a csere kedvéért cserélni és nem fog olcsón megválni az értékeitől. A trade mellett szól ugyanakkor az, hogy Randall Cobb és Brandin Cooks hosszú távú szerződéssel rendelkezik, míg Fuller jövőre szabadügynök lesz, és a Texansnak nem nagyon férne bele még egy jól megfizetett elkapó a keretbe (bár tegyük hozzá, hogy Fuller jobb, mint Cobb és Cooks együtt, ellenben elég sérülékeny).
Tavaly a Broncos egy 3. körös picket kapott Emmanuel Sandersért cserébe, de Fuller fiatalabb és vele hosszú távon lehet számolni, így akár egy második körös pickig is felmehet az értéke. A Packersnek ennyit az NFC egyik legnagyobb favoritjaként megérhet.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások