Alex Smith csodával határos módon tért vissza idén a futballpályára horrorsérülése után. A kitűzött célt elérte, azt viszont egyelőre nem tudja, mit hoz a jövő.
“Személy szerint imádom bekötni a focicipőmet minden egyes nap. Imádom felvenni a sisakomat minden egyes nap. Szuperül érzem magam. Nagyon sokáig azt sem hittem, hogy ez nem lesz már lehetséges. Imádok kimenni a pályára és versenyezni, úgyhogy most arról szól minden, hogy jobb legyek és készen álljak megverni a Giantset.
– mondta Smith az NBCSportsWashington.comnak és hozzátette, hogy a holtszezonban lehet majd beszélgetni a jövőjéről.
A 36 éves irányítónak még két évig van szerződése a fővárosban és ez idő alatt $40 milliót kereshetne. Nagyon meglepő lenne viszont, ha ugyanezzel a szerződéssel maradna a csapatnál jövőre is, hiszen közel 15 milliót spórolhat a Football Team a kivágásán. Az persze nincs kizárva, hogy egy olcsóbb kontraktussal maradni fog a szervezetnél, ami segítette felépülése idején.
Smith jelenleg Kyle Allen cseréje, az ötödik fordulóban 693 nap után tért vissza a pályára Allen sérülését követően, akkor 9/17, 37 yard mutatóval zárt a Rams ellen.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások