Nem alakul valami jól a Titans első körös újonc támadófalemberének, Isaiah Wilsonnak a profi karrierje. Múlt héten tudott először bemutatkozni, de csak 3 snapet kapott a támadóknál és egyet a speciális egységben, és az is lehet, hogy ennyi volt az idei éve. A Titans ugyanis házon belül eltiltotta a játékost, amiért megszegte a csapat szabályait – egyelőre pontosan nem tudni, mit vétett a falember.
Wilson kétszer volt már idén a COVID-IR listán, belógott a komoly látogató-mentes szabállyal rendelkező Tennessee State egyik bulijára, ezen felül befolyásolt állapotban való vezetéssel kapták el, miután összetörte az autóját – és nem mellesleg épp karanténban kellett volna lennie. Nem túl jó önéletrajz egy újonctól.
Azt már a draft előtt is tudtuk, hogy nem Wilson a legélesebb kés a fiókban, és lehetnek vele viselkedésbeli problémák, a Titans viszont így is kivitte az első kör végén, mert óriási méretekkel rendelkezik és jól illik a futásblokkoló sémájukba. Nos, egyelőre csak a pályán kívüli “értékelését” tudta bizonyítani, a pályán mutatottat nem.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások