A szezon előtt sem feltétlen ez volt a legjobban várt MNF találkozó az évben, de a körülmények szerencsétlen alakulása miatt könnyen lehet, hogy az idény egyik legsimább meccsével zárul majd a 15. játékhét. Ugyanakkor az NFL-ben minden meccset le kell játszani, mégha nem ezt most talán nem is akarja mindenki.
Az idény utolsó előtti hétfő esti rangadóján az idei 1/1-es Joe Burrow nézhetne farkasszemet a liga talán legjobb védelmével. Ilyen, és ehhez hasonló főcímeket lehetett volna olvasni a meccs kapcsán, ha a remek szezont futó újonc Burrow végig tudja játszani a szezont. A sajnálatos sérülése óta azonban Brandon Allen és Ryan Finley adogatják egymásnak a kezdő posztot. Ezúttal utóbbi, a tavalyi 4. körös Finley fog majd játszani.
Mennyire lesz motivált vajon a Bengals? Mint franchise elképzelhető, hogy a szezon hátralévő része igazából már csak púp a hátukra. A vezetőség minden bizonnyal elégedett volna, ha sikerülne a jelenlegi 1/3-as picket jelentő helyen befejezni a szezont. Itt jó pozícióban lenne a csapat akár a cserepartnerek keresésében, akár az egyetemi liga legjobb támadófalemberének draftolásában. Azonban az edzőket, a játékosokat az alapján ítélik meg, amit a pályán mutatnak. Rengeteg játékos küzd még azért, hogy jövőre is a ligában játszhasson, ami miatt az ő motivációjuk biztosan nem csökkent.
Érdekes a helyzete a Bengals másodéves vezetőedzőjének, Zac Taylornak. A tavalyi év úgy nézett ki, be lett kissé áldozva és elkönyvelték, hogy az ottani eredményekből nem kell messzemenő következtetéseket levonni. Az ideire ezek alapján az 1/1-es Joe Burrow-val kanyarodtak rá, ahol már lehet, hogy volt némi elvárás a csapattal szemben. Ennek ellenére egy 2-14-es szezon után könnyen lehet, hogy 2-13-1-es szezon fog összejönni. Két év alatt pedig a 4 szerzett győzelem sok vezetőedző állásába került már. Nehéz azt mondani, hogy Zac Taylor állása veszélyben lenne, hiszen elvesztette az idény 2/3-ánál a legjobb játékosát, mégis nem sok előrelépést látni a csapaton. Az bizakodásra adhat okot, hogy Burrow jól játszott, de kérdéses ez mennyire köszönhető magának az újoncnak és mennyire a vezetőedzőnek.
Joe Burrow nélkül sajnos ez a Bengals a liga egyik legnézhetetlenebb csapata. AJ Green már nem az a csillag, ami pár éve volt, a fiatal Boyd – Higgins duó számai pedig érthető módon visszaestek Burrow kiválásával. Mivel passzolni nem nagyon tudják a labdát, előtérbe kerülhetne a futójáték, de Joe Mixon is IR-en van. Nélküle a Giovani Bernard, Samaje Perine kettős szintén nem tartozik a nézőcsalogató nevek közé.
Támadófaluk továbbra sincs, így pedig a liga 3. legrosszabb DVOA mutatóját tudják felmutatni. Burrow-val sem voltak sokkal feljebb, mégis vele volt érdekesség a támadósorban, sőt Burrow úton volt a legjobb újonc támadó díj felé és a legtöbb TD passz rekordja is elérhető lett volna.
Védő oldalon sem sokkal jobb a helyzet. Jessie Bates III remek idényt fut és a liga egyik legjobb safetyje idén. Rajta kívül azonban borzasztó gyenge teljesítményeket látunk csak. Geno Atkins, DJ Reader IR-en van, Carlos Dunlapet elcserélte a csapat, a helyettesek pedig nem képviselnek hasonló szintet. A DVOA alapján a 4. legrosszabb a hazai csapat egysége.
Az egyetlen fogódzkodó a Bengals számára az, hogy a Steelers rossz szériából érkezik meg erre a meccsre. 11-0-s szezonkezdet után a vendégek zsinórban két vereségen vannak túl. A playoff részvétel természetesen már megvan, de a csoportját még nem nyerte meg a csapat. Egy esetleges győzelemmel ezt biztosíthatnák be.
A Steelers vereségek egyik fő oka az utóbbi hetekben az elkapó teljesítmények visszaesése volt. A Pittsburgh játékrendszere a sok gyors passzra és az azokból jövő elkapás utáni yardokra épül. Az utóbbi időben jövő dropok és kevés YAC miatt azonban nem tudott úgy haladni a csapat. A legnagyobb gond pedig talán az, hogy nincs B terve a támadósornak. A futójáték egész évben nem megy, a támadófal korrektül megvédi Big Bent, de az utat nem tudják megnyitni a futójátékok előtt. Továbbá a veterán irányító karja sem olyan erős már, hogy a vertikális játékokra támaszkodjanak. Ha ismét szenvedni fognak a WR-ek a láncok mozgatásával, akkor az elején akár még vérszemet is kaphatna az ellenfél.
A védelemre azonban továbbra is joggal támaszkodik a csapat. Messze a legjobb a DVOA mutatója az egységnek a ligában és az elmúlt két heti vereségek alkalmával sem engedték 30 pont fölé az ellenfelet. Így továbbra is a Steelers az egyetlen csapat, amely ellen nem csinált még senki se 30 pontot idén. TJ Watt 2 sackkel van lemaradva Aaron Donald mögött a sack ranglistán. A Jonah Williamst is nélkülöző Bengals fal ellen pedig ismét jó napja lehet, hogy év végére a lista tetejére kerüljön. Természetesen ő a vezére, de nem az egyetlen veszélyes játékosa a vendégek pass rush szekciójának. A liga 10 legtöbb nyomást gyakorló játékosa között 3 Steelers védőt is találni, ami egészen elképesztő statisztika. Watt a második, Tuitt az ötödik, Heyward pedig a hetedik ezen a listán. Bár Ryan Finley kezdheti meg a meccset, nem biztos, hogy ő is fogja befejezni hazai oldalon.
14 pontos favoritnak számít a Steelers a meccsen, ami jól mutatja, hogy mennyire egyoldalú találkozóra van kilátás. Keresni se lehetett volna jobb visszahozó ellenfelet a Pittsburgh számára a két vereség után. A csapat utolsó két meccse a Colts és a Browns ellen lesz, amikre nem is árt, ha sikerül némi önbizalmat magukra szedni.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Láttam egy statot a dropokról, Big Ben 37 elejtett passznál jár, a másodiknak 27 van. Hatalmas különbség.Kíváncsi vagyok össze tudja-e szedni magát a csapat. A futással kéne nagyon kezdeni valamit.
De még mennyire h le kellett játszani! Kellett ez már nekem. Nem hittem a szememnek.