Úgy néz ki, ez most egy ilyen év lesz. A legújabb visszavonuló klasszis játékos nem más, mint a Kansas City Chiefs, a Minnesota Vikings, a Chicago Bears és a Carolina Panthers pass rushere, Jared Allen.
Allen Kaliforniában, Los Gatosban született és ott is végezte el a középiskolát. 2004-ben a 4. körben draftolta őt a Chiefs. Első három szezonjában 27,5 sacket szerzett, utolsó Kansasi idényében 15,5-t. Ekkor cserélte el a Chiefs Allent Minnesotába egy első körös és két második körös pickért, amikből többek között Jamaal Charlest és a tackle Branden Albertet választotta a csapat. Allen 6 évet töltött Minnesotában, minden évében legalább 11 sacket szerezve. Kétszer volt 14,5 sackes és egyszer egy 22 sackes szezonja. Minden idők egyik legeredményesebb passzsiettetőjeként karrierje során összesen 136 sacket jegyzett.
Visszavonulásának vannak anyagi következményei. A Carolina Panthers így 8,5 millió dollárhoz jut hozzá, vagyis több, mint 30 millió dollár áll majd a csapat rendelkezésére. Allen visszavonulása mögött az állhat, hogy a Panthers vélhetően nem akarta megtartani az utóbbi két évben mindössze 7,5 sacket szerző játékost. De ha abba kell hagyni, akkor azt stílusosan teszi:
Legfrissebb cikkeink
- A Chargersnél optimisták, hogy Herbert tudja ma vállalni a játékot
- Ma még Malik Willis kezd a Packersben, de Love jó eséllyel visszatérhet jövő héten
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 3. fordulóra
- IR-re került a Steelers első körös újonca és a Broncos legjobb pass rushere is
- Hétfőn visszatér Tee Higgins
- Hosszabbított futójával a Ravens
- A Raiders egész évre elvesztette pass rusherét, megsérült a Jets tackle-je
- Sok a nagynevű hiányzó a héten
- Erősen kérdőjelessé vált Justin Herbert hétvégi játéka
- FK! Preview #3
- Szombati beszámoló #2 – College foci 2024
- Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Justin Jefferson: Biztosan nem hagyom ki a Texans elleni meccset
- Spygate – tények és tévhitek a Patriots kémbotrányáról
- Elit társasághoz csatlakozhat JK Dobbins és Jordan Mason
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- ThySoul on Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Fetyke on Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Pedro44 on Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Newla on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Csakeztne on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
Nagy arc. :)