Aaron Rodgers a múlt héten “egy gyönyörű rejtélynek” nevezte a jövőjét, az NFC-döntő után pedig azt mondta, hogy a csapatnál sokaknak bizonytalan a jövője, magát is beleértve. Így megindultak a spekulációk, hogy mit is értett ezalatt, ezeket pedig a Pat McAfee Showban próbálta tisztázni.
Elmondta, hogy nem mondott semmi mást, mint amit korábban is, és valódi válaszokat adott, mivel tudja, hogy a jövője nem feltétlen az ő kezében van. Ettől függetlenül nem várja azt, hogy bárhol máshol folytatná karrierjét, nem lát okot arra, hogy ne térjen vissza. Hozzátette azt is, hogy ebben a bizniszben nincsenek teljesen biztos dolgok, így nem is lehet ilyet teljes biztonsággal kijelenteni.
A Packers CEO-ja és elnöke, Mark Murphy azt mondta tegnap, hogy nincs az az isten, hogy Rodgers nem lesz a Packers tagja. “Nem vagyunk hülyék” – zárta mondandóját.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások