Azok után, hogy sem a főedző Sean McVay, sem a GM Les Snead nem állt ki Jared Goff mellett, most újabb számára kedvezőtlen hír látott napvilágot. Ian Rapoport szerint a Ramsnél annyira nincsenek megelégedve a korábbi 1/1-essel, hogy akár a draftolatlan John Wolford is kiszoríthatja a kezdőből.
Rapoport szerint a Rams az edzőtáborig nem próbálja meg elcserélni Goffot, hanem versenyeztetni fogja Wolforddal, akinek bár csak 88 snapje volt tavaly, de így is nagyon jó benyomást tett McVayre. Persze tegyük hozzá, hogy nehéz is lenne július, pontosabban június előtt elcserélni Goffot:
- amennyiben június 1 előtt cserélné el az irányítót a csapat, úgy mindössze 12,75 millió dollárt spórolna 22,2 millió dollár DM mellett.
- amennyiben viszont június 1 után cseréli el, úgy idén 28,15 milliót lehetne rajta spórolni 6,8 millió dollár halott pénz mellett – cserébe jövőre maradna utána 15,4 millió dollár DM.
Goff eddigi karrierje során 42-27-es mérleget ért el az alapszakaszban, de ez sokkal inkább Sean McVaynek volt köszönhető. A szerződése még négy évig érvényes, de meglepő lenne, ha kitöltené.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Raiders kirúgta Antonio Pierce-t!
- Kivágta GM-ét a Titans!
- Rookie AKCIÓ: mindössze 990 forint a havi FK!+ tagság az új előfizetőknek!
- Így teljesített az alapszakaszban a Coin Toss rovatunk
- Kislánya halála miatt nem bír Kaliforniában maradni a 49ers kiváló cornerbackje
- Végre kirúgta Gus Bradley-t a Colts
- Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
- Sorozatban második éve vágja ki támadókoordinátorát a Seahawks
- Lamar Jackson volt a leghatékonyabb irányító és futó is az alapszakaszban
- Tovább erősödik a Rams támadósora, kidőlt a Packers elkapója
- Jalen Hurts még mindig az agyrázkódás protokollban van
- Triple Coverage #575 – Záróforduló összefoglaló és Black Monday reakció
- Menesztette védőkoordinátorát a Bengals
- Marad a helyén a Giants vezetősége
- BREAKING: Doug Pederson kirúgva!
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on BREAKING: A Raiders kirúgta Antonio Pierce-t!
- bjeela on Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
- Newla on Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
- Cseh Tibor on Menesztette védőkoordinátorát a Bengals
- atis123juve on Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
- Kopi3.14 on Sorozatban második éve vágja ki támadókoordinátorát a Seahawks
- Csakeztne on Triple Coverage #575 – Záróforduló összefoglaló és Black Monday reakció
- Cseh Tibor on Lamar Jackson volt a leghatékonyabb irányító és futó is az alapszakaszban
De ki vállalná be Goff 28 milliós fizetését? 🤔
Küld mellé még két első kört a Rams, és akkor találnak rá jelentkezőt azért. :)
Tényleg, mennyiért szabadult a Texans attól a szép magas irányítótól, akit Elway nem akart marasztalni és már a ligából is kikopott?
Texans adta Osweiler + 2017 évi 6. kör (188#) + 2018 évi 2. kör (35#) a Browns pedig visszaadott egy 2017 évi 4. kört (142#)
Érdekesség, hogy a Borwns a kapott 2. körrel 2018-ban Nick Chubbot választotta.
ui.: Ha jól olvasom, akkor a Texans ezzel 10 milliónyi capet spórolt meg.
Gyönyörű.
Texans?
COLTS :DDDD
évek óta mondtam goff nem elit, állandóan vitáztunk haverokkal ezen, én voltam persze egyedül ezen az oldalon.
aztán megkapta a nagy lét, mondták: látod, elit. erre nagyon nem tudok mit mindani: spurious correlation.
azóta nem nagyon beszélünk goffról…
Mondd a haveroknak, hogy olvassanak több FK-t! :)
Nem is kellene elitnek lennie ezért a fizetésért. :) Ha a 17-18-as játékát hozná senki se panaszkodna rá. A gond az, hogy olyan játékot hoz, amivel egy UDFA is kiütheti a kezdő pozícióból.