Több forrás is arról számol be, hogy a Cleveland Browns lehívta mindkét 2018-as első körös játékosának ötödik éves opcióját, amely mind az irányító Baker Mayfield, mind a cornerback Denzel Ward esetében teljesen garantálttá vált az új Kollektív Szerződés értelmében.
Az 1/1-es Mayfield így $18,858 milliót fog keresni 2022-ben, az 1/4-es Ward pedig egyszeres Pro Bowlerként $13,294 milliót. Mindkét játékos az idei évtől jogosult hosszabbításra is, a spotrac.com kalkuláció szerint az irányító piaci értéke évi $35 millió körül, míg a cornerbacké évi $18,5 millió körül mozoghat.
Mayfield három év alatt 11.115 yardot, 75 touchdownt és 43 interceptiont passzolt, egy gyengébb éve szorult két jó közé, tavaly 3563 yarddal, 26 TD-vel és 8 INT-vel (95,9-es passer rating) bevezette a rájátszásba a Brownst, amely 2002 óta nem járt ott. A rendszer és a játékosállomány a tavalyi évhez képest változatlan, így továbbra is átlag feletti teljesítmény várható tőle.
Ward három jó évet tudhat magáénak, tavaly 55,4 százalékos pontossággal dobtak az irányába a QB-k, 490 yardot és 6 TD-t engedett, emellett volt 2 interceptionje és 10 leütött labdája a secondary egyetlen valamire való játékosaként. Idén sok segítséget kapott maga mellé a holtszezonban, hiszen visszatér sérüléséből Greedy Williams, illetve leigazolták Troy Hillt és John Johnsont is a hátsó alakulatba.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások