Rengeteg beszédtémát szolgáltatott Tom Brady szereplése az HBO The Shop: Uninterrupted műsorában, ahol például elmondta, hogy ki volt akadva az egyik csapatra tavaly, hogy nem akarták őt leigazolni, inkább maradtak az “anyaszomorító” irányítójuknál. Emellett elmondta azt is, hogy az esetek 90 százalékában nem nagyon szabad hinni annak, amit mond.
“Amit mondok és amit gondolok, az két különböző dolog. Nagyjából 90 százalékban nem azt mondom, amit gondolok. Ami nem egyszerű dolog. Csodálom azokat, akik képesek erre és kimondják, amit gondolnak, azonban ezzel elég sok rossz dolgot vonzhat be az életükbe. Nem annyira szeretem a konfliktust, úgyhogy igyekszem minél laposabb lenni ilyenkor.
Stratégiai szempontból sosem lehet elmondani, mit csinálunk. Általában épp az ellenkezőjét mondom. Amikor egy szar corner lesz az ellenfelünk, akkor elmondom, hogy hihetetlenül jó a srác és nem is értem, hogyan tudnak sikeres passzokat összehozni ellene. Fejben meg arra gondolok, hogy egész nap arra az anyaszomorítóra fogok passzolni.”
Brady azt is elmondta, hogy feleségével ellentétben ő mindig mindent nagyon átgondol, és akár 5-10 percen át is gondolkodik, hogy adott helyzetet, adott kérdést hogyan kezeljen, mert utólag nem akarja azt érezni, hogy bárcsak mást mondott volna.
A profi sport persze részben ilyen, a stratégiát nem szabad kitárni a világ elé, de azért feltétlen hazudni, rejtegetni sem kell mindig mindent, már amennyiben olyan témáról van szó.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások