A 49ers idén többek között két első körös picket áldozott fel az irányító Trey Lance megszerzéséért (akinek jelenleg még nincs érvényes szerződése), ennek ellenére az újoncot jó eséllyel nem látjuk idén a pályán, legalábbis a szezon elején biztosan nem.
“Jelenleg nincs verseny a kezdő pozícióért. Jimmy az első számú és Trey a második, mivel Jimmy jelenleg a legjobb irányító az épületben. Mondtam is neki a draft előtt, hogy egyetlen újonc sem tudja elvenni tőle a munkáját, ha a hozza a legjobb formáját”
– mondta a főedző Kyle Shanahan (via PFT).
Sok szakértő gondolta úgy, hogy Lance-nek szüksége lenne legalább egy év padozásra, ugyanis rendkívül kevés rutinja van, mindössze 17 meccsen kezdett az egyetemen. Úgy néz ki, hogy Shanahan is így látja, ami azt jelenti, hogy Garoppolo kap még egy esélyt a bizonyításra.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások