A Bears a Bills ellen lépett pályára tegnap, a meccsen Andy Dalton és Justin Fields is szerepet kapott. Túlzás lenne azt állítani, hogy az újonc parádézott, de még így is bőven ígéretesebbnek tűnt Daltonnál, ennek ellenére Matt Nagy továbbra is kitart a vörös hajú veterán mellett.
“Meg kell néznünk, hogyan teljesít az alapszakaszban. Az első héten Andy Dalton lesz a kezdőnk”
– mondta a főedző a meccs után.
A PFT információ szerint Daltonnak megígérték az aláírásakor, hogy mindenképp ő lesz a kezdő az első héten, magyarán garantáltan megkapja az esélyt a bizonyításra. Ez persze semmit nem jelent, de úgy tűnik, hogy Nagy tartani akarja az adott szavát.
A Dalton 17 passzából 11 volt sikeres 146 yardért, egy TD-ért és egy INT-ért. Az általa vezetett hét drive-ból három 3&outtal, egy INT-vel, egy turnover on downsszal, egy pedig fumble-lel végződött, az egy TD-jét is 28-0-s hátrányban dobta. Sokkal jobban Fieldsszel sem ment a csapatnak, az újonc 9/19-es, 80 yardos lőlapot tud felmutatni 46 futott yarddal kiegészítve, de tőle legalább láttunk szép megmozdulásokat.
Kérdés, hogy emögött a katasztrofálisnak kinéző támadófal mögött kit jobb kezdetni, főleg az első héten Aaron Donaldék ellen. Fields minden bizonnyal sikeresebb tudna lenni a nyomás elkerülésében, ellenben nem biztos, hogy jót tesz a fejlődésének, ha folyton menekülnie kell.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások