Elég szuper mérkőzések várnak ránk a hétvégén, hiszen jön egy Cowboys@Chiefs támadóőrület, rangadót rendeznek az NFC Northban (Packers@Vikings) és az NFC Westben (Cardinals@Seahawks) is, Cam Newton volt edzője ellen tér vissza Charlotte-ba, és ugyan kevésbé hájpolt, de annál érdekesebb meccs lehet a Colts buffalói vendégjátékából is – csak hogy a legnagyobbakat említsük.
19 órás sáv
Green Bay Packers @ Minnesota Vikings (GamePass, Kandalló Pub)
Nagyon nehéz beharangozót írni a Vikings meccseiről, mert teljesen random a csapat. Mármint azon kívül, hogy vezetni fognak 7+ ponttal a meccs valamelyik pontján, aztán fixen szoros lesz a végjáték. Igazi bravúr egyébként 4-5-tel állni úgy, hogy minden meccsen vezettél 7+ ponttal. Fun fact: a Vikings a Football Outsiders DVOA mutatója alapján jobb csapat a 8-2-es Packersnél is.
Ennek ellenére jobban tudok bízni a Packersben, részben a Rodgers-Adams-LaFleur trió miatt, másrészt mert a védelem nagyon jól néz ki. A Kyler Murray, Patrick Mahomes, Russell Wilson triónak engedtek összesen 34 pontot, és ők együtt 62/110, 601 yard, 1 TD, 4 INT lőlapot hoztak össze. És úgy ilyen jó ez a védelem, hogy nincs Jaire Alexander és Za’Darius Smith, kvázi a defense két legjobb játékosa. És persze a védelem nem fenntartható, szóval nem is lesznek ilyen jók egész évben, de ha az offense közelebb kerülne a tavalyi formájához, akkor igazán SB-esélyes lehetne ez a gárda (ráadásul a támadókhoz is visszatér hamarosan David Bakhtiari).
Érdekes egyébként, hogy filozófia szinten mindkét csapat futtatni akarja a labdát, pedig lehet nem ebben a legjobb. A Packersnél kíváncsi vagyok AJ Dillonra teljes kezdő szerepben, és igazán combos teljesítményt várok tőle. A Vikings meg múlt héten rájött, hogy Justin Jeffersont érdemes lenne erőltetni, de ismerve az edzői stábot, nem bízok benne, hogy ezt a stratégiát átmentik mostanra is.
Indianapolis Colts @ Buffalo Bills (Arena4, Kandalló Pub)
Mindenki a Chiefs támadósorának visszaeséséről beszélt az elmúlt hetekben, afelett pedig sokan elsiklottak, hogy ez a Billsszel is megtörtént. Oké, jöttek a győzelmek, mert a sorsolás baromi könnyű volt, de az is látszott, hogy Josh Allennek sem fekszik a két mély safetys védekezés. Az aggasztó, hogy eddig csak két top20-as védelemmel játszottak (Steelers, Titans) és mindkétszer kikaptak – mostantól viszont sok átlag feletti jön majd szembe. Hozzátehetjük persze, hogy a könnyebb meccseken nem lőtték el a puskaporukat, többet futottak például a kelleténél, de azért a támadófal aggasztó állapotban van, főleg hogy nincs olyan emberük, aki be tudna segíteni passzblokkolásban (RB vagy TE). Most Buckner sok galibát okozhat, vagy épp az utóbbi hetekben állat módba kapcsoló újonc, Kwity Paye. És a Colts is két mély safetyvel áll fel, a hosszúakat nem engedik, tehát Allennek türelmesnek kell lennie, még ha egy az egyben nagyjából minden WR-CB matchup a Billsnek kedvez a meccsen.
Az is segített elfedni az offense gyengélkedését, hogy a védelem is kiválóan mutatott, elsők jelenleg engedett pontokban, EPA-ben és sikerességi rátában is. Tegyük persze hozzá, hogy konkrétan a legkönnyebb volt a sorsolásuk, szóval ez kicsit vissza fog esni és nem érzem annyira fojtogatónak ezt a védelmet (az emberezés nem az erősségük), de azért ez egy minőségi defense. Úgyhogy nem lesz egyszerű a Colts dolga, főleg Michael Pittmané, akin Tre White védekezhet. Így pedig Wentz célpontjai is redukálódnak, szóval főleg futóknak és tight endeknek mehetnek passzok, jönnek majd a shallow crossok, a screenek, no meg a futások, amit nyomni kell, mert itt lehet előnye az Indynek. Jonathan Taylor önkívületi állapotban van, a támadófal kiváló, míg a Bills védelme itt sebezhetőbb, főleg ha heavy personnelt (két tight end vagy két futó) használ majd a Colts. De ha nyerni akar az Indy, akkor bizony ezekből TD-ket kell folyamatosan feltenni, mert a labdabirtoklás önmagában olyan sokat nem ér.
New Orleans Saints @ Philadelphia Eagles
Az Eagles az utóbbi hetekben rájött arra, hogy ha van egy szuper támadófala veterán játékosokkal, akik szeretik elpusztítani az ellenfelet, emellett egy top OL-edzője, sőt még atletikus irányítója is, akkor futni kell. Ez pedig működött is, de leginkább gyenge és könnyű védőfalak ellen. Most viszont igazán kemény fába vágják a fejszéjüket, hiszen a Saints minden futás elleni védelmi mutatóban az első helyen áll, az ESPN adatbázisa szerint pedig mióta ez létezik (2006) egyetlen csapat sem védekezett ilyen jól a futás ellen, mindössze 2,85 yardot engednek (előre eltervezett) futásonként. Cameron Jordanéket nem lehet elmozgatni a line of scrimmage-ről, szóval ugyan próbálkozni fognak a Sasok ezzel, szerintem jóval kisebb sikerrel, mint az elmúlt pár körben.
A kérdés az, hogy a védőfalnak sikerül-e nyernie a sérülésekkel tizedelt Saints OL ellen. Mert ha a Phillynek nincs meg az előnye a falakban, akkor rendkívül sebezhető, hiszen sem a passzjáték, sem a passzvédekezés nem az erőssége a gárdának. Így a falak csatáján fog eldőlni a találkozó – az egál pedig nem az Eaglesnek kedvez. Armstead, Ramczyk és Kamara kiesése sokat segít a Sasok esélyein.
Érdekesség, hogy az Eagles idén nem nyert még hazai pályán, legutoljára tavaly sikerült ez, épp a Saints ellen, amikor Jalen Hurts először volt kezdő. A Szentek viszont az utóbbi három évben 9-2-es mérleget tudnak felmutatni a spreaddel szemben underdogként, Brees nélkül ráadásul ez az arány 8-0 (a fogadóirodák szerint az Eagles esélyesebb 2 ponttal).
Washington Football Team @ Carolina Panthers
Cam Newton a kezdőbe is visszatér, ráadásul Charlotte-ban lesz a meccs, szóval városszerte mindenki energiaszintjét feltekeri hárommal az 1-es pályára lépése. Szerintem ez a csapaton is látszani fog, a kérdés leginkább az, hogy mennyire szokott hozzá egy hét alatt az új támadósémához Supercam, illetve hogy a pocsék támadófal ellenére is meg tudja-e oldani a helyzeteket. A Washington belső védőfala Jonathan Allen vezetésével pusztító tud lenni, viszont a szélen Young és Sweat kiesésével alaposan meggyengültek. Ha esetleg az offense nem is lenne lehengerlő, a Panthers védelme a gyenge támadósorokat rendszerint szét szokta szedni, és erre itt is van esély.
Baltimore Ravens @ Chicago Bears
A Bears bye weekről érkezik, azonban ez az esetükben lehet, hogy nem előny, ugyanis az utóbbi hét évben mindig kikaptak a pihenőhetük után (utoljára Marc Trestmannel és Josh McCownnal verték a Packerst 2013-ban), a védelem pedig az utóbbi három évben 36 pontot kapott átlagban a bye weekje után. És ugyan Justin Fields látványosan fejlődik, de a Ravens sokat blitzelő, sokakat összezavaró védelme ellen szerintem nagyon is bajban lesz. Az újoncnak nem igazán megy nyomás alatt és blitzek ellen, a Bears támadófala nem tudja megoldani a protectiont, így jönni fognak a szabad rusherek, és Fieldsnek egyelőre nem erőssége a hot route-ok megdobása. A túloldalon Lamarékat is láttuk, hogy zavarba lehet hozni egy ilyen all-out-blitz stratégiával, de ez nem a Bears sajátossága, úgyhogy szerintem a szokásosnál hosszabb pihenő után a Baltimore vissza fog térni itt a helyes útra.
San Francisco 49ers @ Jacksonville Jaguars
A piros sarokban az utóbbi három forduló PFF által legjobbra értékelt irányítója, akivel a csapata a 6. legjobb EPA/snap mutatót tudja felmutatni a szezonban… Jimmmmyyyy Garopppppolóóóóóó! A türkizkék sarokban az egység, amely az utóbbi két hétben a Billsnek és a Coltsnak mindössze egy TD-t engedett 20 labdabirtoklásból…. a Jaguaaaaars dííííífeeeensz! Melyik elit versenyző tudja vajon maga alá gyűrni a másikat? Vagy melyik kap külső segítséget a másik, nem túl fényes csapatrészétől?
Houston Texans @ Tennessee Titans
A Titánoknál senki sincs most jobb formában jelenleg, nagy meccseket nyertek meg zsinórban, és jövő héten a Patriots elleni is ilyen lesz, úgyhogy nem tartom elképzelhetetlennek, hogy itt most leeresztenek kicsit és nem figyelnek oda az ellenfélre (főleg hogy egész sok a sérültjük is). Úgyhogy akár benne is lehetne egy meglepetés, de egyszerűen nem tudom bevállalni a Texans tippet (a 10 pontos spreadet viszont hozhatják). Hosszú távon egyébként a Titansben sem igazán a támadósor gyengélkedése miatt, habár ha a rájátszásra tényleg visszatérne Derrick Henry, akkor talán el tudnám hinni a menetelésüket.
Miami Dolphins @ New York Jets
Joe Flacco visszatér az életünkbe! Mondanám, hogy köszi, kihagyom, pontosan tudom mire képes egy ilyen gyenge támadósorban, de mivel a munkám része minden meccset megnézni, úgyhogy Helló csődör! Arra azért kíváncsi leszek, hogy a Dolphins vajon megint eszeveszett módon szétblitzeli-e az ellenfelét, vagy most visszavesznek egy kicsit ebből, tudva hogy nem kell felfedni minden kártyalapot. A másik oldalon pedig azt akarom látni, hogy Tua szétszedjen egy gyenge védelmet. Amúgy azt megjegyezném, hogy a Dolphins támadófala jó eséllyel a PFF történetének legrosszabbja lesz a szezon végére passzblokkolásban, azért az sem semmi.
Detroit Lions @ Cleveland Browns
Ha szerettek új irányítókat megismerni, akkor érdemes leülnötök ez elé a meccs elé, hiszen Tim Boyle első bevetésére készül az NFL-ben (oké, volt már 4 passzkísérlete még két éve, de akkor is). Persze nem rajta lesz a hangsúly, hiszen agyba-főbe futni fog a Lions. Vajon a csapatot és Dan Campbellt feltüzelte, hogy végre nem kapott ki a csapat? Elindulnak felfelé vagy ennyi volt bennük, és igazából fél évente javulnak fél győzelmet? Az élet nagy kérdései, ugyebár. Ha szeretitek a futójátékot, akkor ez a ti meccsetek, ugyanis a Brownstól is rengeteg ilyen várható – így pedig gyorsan véget érhet a találkozó.
22 órás sáv
Dallas Cowboys @ Kansas City Chiefs (Arena4, Kandalló Pub)
Egyértelműen a hét legjobban hájpolt, legjobban várt meccse, nem is véletlenül.
Egy hete még arról volt szó, hogy a Chiefst kiismerték, megvan a megoldás, blitz nélkül két mély safetyvel kell játszani ellenük. Aztán találkoztak a Raidersszel, ami nem ezt játszotta, most pedig jön a Cowboys, ami szintén nem, hiszen Dan Quinn is a Seahawks-fáról jött és alapvetően single high safetyvel operál, még ha idén jóval többet is emberezik, mintsem sima cover3-at futtatna. Vajon változtat ezen Quinn? Az emberállomány szerintem nincs meg hozzá, de a Raidersnél talán jobbak lehetnek így is – kérdés elég-e ez.
A Chiefs tehát szerintem fog tudni haladni, ellenben a Cowboyst is baromi nehéz megállítani, sőt, bennük az idei év alapján egyértelműen jobban lehet bízni, mint a KC-ben. A Chiefs védelme amúgy jobban nézett már ki az elmúlt hetekben, de főleg gyenge ellenfelek ellen mentek, most pedig egyáltalán nem erről van szó. Spagnuolo várhatóan sokat fog blitzelni, mert ezt szereti, ellenben Dak könnyedén szokta szétszedni az extra rushert küldő védelmeket.
Arizona Cardinals @ Seattle Seahawks (GamePass, Kandalló Pub)
A Seahawksnak nagyon kell a meccs az életben maradáshoz, hiszen jelenleg 18,7 százalék esélyük van még a playoffra a Football Outsiders szerint, de ha itt kikapnak, akkor kvázi ki is estek (főleg az 1-5-ös NFC-mérlegükkel), ami az utóbbi kilenc évben csak egyszer fordult elő velük.
Múlt héten láttuk, hogy Russell Wilson ujja egyáltalán nem volt rendben, ez nyilván egyértelmű volt a 0 szerzett pontból is, de egyetlen under center játékot sem játszott a Hawks, ami nagyon hiányzott Shane Waldron támadósorából. Nem tudtak ugyanis szélső zónafutásokat hívni, amiből meg a play actionök mennének nagyon jól, ehhez a handicaphez pedig egyáltalán nem tudtak alkalmazkodni. Ami pedig még durvább egy Carroll vezette csapattól, hogy alig futottak korai downokra is. Ez most változhat, hiszen a Cardinals védőfala könnyű és gyenge, így ezzel lehet keresnivalója a Hawksnak. A Seattle védelme is feljavult egyébként az utóbbi hetekben, ami szintén nagyon fontos lehet egy utolsó hajrához.
Nagyon sok múlik azon, hogy a két QB mennyire egészséges. Ha Wilson ujja még mindig nincs rendben, akkor abba belebukhat a csapat. Ellenben ha Kyler Murray bokája nincs rendben, akkor lehetnek bajok a Cardinalsnál, hiszen nem csak a megiramodásainak lehetőségét veszti el ezzel a csapat, hanem a zsebben és a zseben kívüli mozgást is, így a passzok is visszaeshetnek.
Szerintem sokat jelent, hogy Wilsonnak van már egy meccse a sérülésével együtt, illetve még inkább hogy igazi élet-halál harc ez a Seahawksnak.
Cincinnati Bengals @ Las Vegas Raiders
Mindkét csapat elbukta az utóbbi két meccsét (a Bengals 75 pontot kapva, a Raiders mindössze 30-at szerezve), egyértelműen lefelé ível a pályájuk, de még így is 5-4-gyel állnak a playoff küszöbén. A Cincy pedig ugyan bye weekről érkezik, de a Bearshez hasonlóan nekik sem jelent ez jót, ugyanis zsinórban öt éve mindig kikaptak, ráadásul átlag 23 ponttal. Már csak azért sem jó ómen ez, mert sokáig dicsértük a Bengals védelmét, de az utóbbi hetekben teljesen összeestek, és felhozták elit szintre a Jetset és a Brownst is. Sikerül vajon megjavítaniuk a Raiders szenvedő támadósorát is? Vagy a túloldalon ismét beindul a Burrow-Chase henger és úgy mennek végig Gus Bradley védelmén, mint a Chiefs?
Sunday Night Football
Pittsburgh Steelers @ Los Angeles Chargers
A Steelers eddig idén megszenvedett és gyakran kikapott, ha favorit volt, és minimum szoros meccset játszott, de gyakran nyert is, ha underdog volt. Most közel touchdownnyi underdogok, szóval lehet számítani egy végletekig kiélezett csatára? Akár lehetne is így, de azért Big Ben, TJ Watt és Minkah Fitzpatrick nélkül nehezebb ezt belelátni Tomlin legénységébe. Persze a Chargers sem túl lehengerlő, a védelmen át lehet masírozni, a támadóknál pedig nagyon visszafogják Herbertet, így megrekednek egy középcsapat szintjén. Oké, az övék volt a legnehezebb sorsolás eddig, mostantól pedig a második legkönnyebb lesz, szóval lehet reménykedni és előrelépni, amit most el is kell kezdeni Mason Rudolphék ellen.
Update: Big Ben mégis pályára tud lépni!
Szerkesztőségi tippverseny állása
Straight up:
- Höri 97-53
- kronikk 94-56
- Támogatók 94-56
- chester 93-57
- leonidasz 93-57
- jarred 92-58
- renningan 92-58
- löfli 89-61
- katonadani 87-63
- alatriste 86-64
- balentin 86-64
Oddsokkal kiigazított:
- Höri 151-96
- chester 151,44
- jarred 150,31
- kronikk 148,3
- leonidasz 145,92
- Támgatók 140,39
- alatriste 138,51
- renningan 137,75
- löfli 132,52
- balentin 131,37
- katonadani 127-96
Legfrissebb cikkeink
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
Azért nem tudom észreveszitek-e a korrelációt Dani kialvatlansága és a rossz tippek között, szegény a gyermeke megszületése óta rohamosan csúszik hátra a rangsorban :P (a Seahawks tipped akár jöhetne is, ha Murray tényleg nem tud kiállni, de én úgy látom, hogy ez a csapat már elengedte az idei évet)
A sor elején pedig betonbiztosan ott van Höri, pedig a korongos játékban elég sokat vesztett ő is az elmúlt hetekben (gondolom sokunkkal egyetemben – hú ez az előző forduló is…).
az a durva h amúgy nem vagyok kialvatlan, szerintem elég jól sikerül menedzselni itthon a dolgokat (nyilván rengeteget segít h itthonról dolgozok és rugalmas a beosztásom). De amúgy valóban Lana születése óta indultam el a lejtőn, de meredeken :D
Mindenesetre az a coming out azzal a “Helló, Csődör”-rel felettébb dícséretes volt a nemtudomkitől.
Beszariak.
És a tippekről mi a véleményed?
Az egész szezonos tippverseny állás mellé esetleg lehetne olyat, hogy külön az előző heti tabellát is kirakjátok? :)
Tökre érdekelne pl. egy-egy papírforma borulós hétvége után, hogy mennyi szerkesztőségi tipp jött be, de kikeresni azért lusta vagyok :D
(És talán én is kevésbé érezném bénának magam egy 5/14-es hétvége után :D )
4.chester 93-57
9.katonadani 87-63
https://www.youtube.com/watch?v=ozi1fixrSJ0&ab_channel=ElProfesor