Kyler Murray kihagyta az utóbbi két mérkőzését a Cardinalsnak, és továbbra is kérdőjeles az állapota a mai Seahawks elleni találkozóra. A csapat csak a meccs előtti bemelegítéskor dönti el hivatalosan, hogy tud-e játszani, de Adam Schefter információi szerint a jelek arra mutatnak, hogy ismét Colt McCoy lesz a Cardinals kezdő irányítója.
Murray bokája még a Packers ellen sérült meg hetekkel ezelőtt, azóta nem tudott pályára lépni. A helyén Colt McCoy-jal egy győzelmet és egy vereséget tud felmutatni a csapat, ráadásul múlt héten ő is megsérült könnyebben, de tudja vállalni a játékot.
A sorsolásra pillantva lehet nem is érdemes erőltetni Murray játékát most, ha nem biztosak az egészségében, ugyanis a Cardinals jövő héten bye weekre megy, így azzal együtt már tényleg lenne kellő ideje rehabilitálódni az irányítónak és jóval kisebb lenne a kockázata annak, hogy rásérül a bokájára. Két hét múlva a Bears ellen játszik a csapat, ott kezdi meg a szezon hajráját.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások