Ahogy várni lehetett, Sam Darnold kiszorította Cam Newtont és a 17. fordulóban már ő lesz a Panthers kezdő irányítója. Azt egyelőre nem tudni, hogy Newton mennyi szerepet fog kapni – bizonyára lesz pár rá hívott játék, de az előző fordulóban látott QB cserélgetéssel nem fog még egyszer próbálkozni Matt Rhule.
Darnold idén jól kezdett, 68 százalékos pontossággal 888 yardot és három TD-t passzolt egy INT mellett, a Panthers pedig meg is nyerte mindhárom meccset (igaz, a Jets, a Saints és a Texans volt az ellenfél). Ezt követően viszont egyszer sem érte el a 68 százalékos pontosságot, valamint négy TD mellé 10 interceptiont passzolt hat mérkőzésen, majd megsérült.
Az előző fordulóban tért vissza, csereként 32 passza volt a Bucs ellen, de csak 15 volt belőle sikeres (46,9 százalékos pontosság) 190 yardért. Semmivel nem játszott jobban, mint Newton, de mivel a jövő évi 18 millió dolláros fizetése teljesen garantált, így érthető, hogy próbálkozik valami működőképest kitalálni a csapat.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások