A hétvége talán legjobban várt meccsével zárul a divíziós kör vasárnap éjjel, ami – nem megsértve a Bengalst és a Titanst – egy előrehozott AFC-döntővel is felér a konferencia két legjobb csapatával, két zseniális ágyúkarú irányítóval. Igazi csemege lesz a Bills és a Chiefs összecsapása.
Tavaly a Chiefs az alapszakaszban és a rájátszásban is elintézte a Billst, Buffalóban pedig realizálták, hogy ha meg akarják nyerni a konferenciát, azaz Super Bowlba akarnak jutni, akkor bizony Kansas Cityn át vezet az út. Úgyhogy a holtszezont ennek fényében alakították és mindent elkövettek, hogy a Chiefsszel fel tudják venni a versenyt. Az alapszakaszban sikerült is relatíve simán átlépni Mahomesékon, azonban a fekete leves csak most következik, a rájátszás egy kicsit más kávéház, ráadásul a Chiefs is sokat változott az 5. forduló óta.
Meglesz a jutalma ennek a tudatos építkezésnek? Vagy még mindig Mahomes és Reid az úr a házban?
Meg lehet állítani Josh Allent?
A Bills nem volt egész évben lehengerlő offense oldalon, de azért nagyobb részt igen és főleg akkor, amikor nagyon kellett. Így volt ez a szezon elején a Chiefs ellen és az idény végén plusz a wild card körben a Patriots ellen is. Az utóbbi négy meccsükből háromszor nem puntoltak egyetlen egyszer sem, ami egészen hihetetlen.
És hihetetlen az is, amit Josh Allen művel. Ha a Bills irányítója úgy játszik, mint múlt héten, vagy mint a másik Patriots elleni meccsen, akkor nincs senki, aki megállítja. Egyszerűen nincs rá megoldás. Ha a földön iramodik meg, akkor vagy lefutja a rá kihelyezett védőt, vagy átfut rajta, vagy egy testcsellel elküldi melegebb éghajlatra. Emberezni nem lehet ellene, mert a védő jó oldalára vezeti a labdát a tűpontos lézereivel, vagy ha esetleg senkit sem talál szabadon, akkor megiramodhat, hiszen a védők háttal vannak neki. Ha zónáznak, akkor nehezebb megindulnia, de akkor meg megtalálja a réseket a védők közt, karerejének hála minden résbe be tudja passzírozni a labdát, legrosszabb esetben meg dob egy pár yardos checkdownt, mielőtt odaérnének rá. Blitzelni sem érdemes, mert gyorsan talál célpontot a foghíjas back7-ben. Mindent tökéletesen csinál, mennek a mély passzok, a középtávoliak és a rövidebb checkdownok is, ha épp arra van szükség, a zsebben kiválóan mozog, jó a lábmunkája, a karja pedig zseniális.
Na de akkor mit fog csinálni a Chiefs ellene? Strukturálisan ez a defense ugyanaz, mint volt az 5. fordulóban, de személyzetileg nagy változások történtek. Daniel Sorensen már nincs fenn egész meccsen a pályán, helyette Juan Thornhill játszik többet, Melvin Ingramért cserélt a csapat, így Chris Jones bemozoghatott középre, amivel a védőfal sokkal hatékonyabb lett és a linebackereknél is sikerült egy jobb kombinációt megtalálni. Ez pedig sokat javított az egység sikerességén, óriási volt a kontraszt az év eleje és közepe közt, a szezon végére pedig sikerült beállni egy közepes egységgé.
A személyzeten kívül viszont a védelem nagyjából ugyanaz, mint eddig. Korai downokon négy falember rohamoz, két linebacker van öt defensive back mellé, tehát nickel felállás. Itt olyan extra dolgokat nem csinál Spagnuolo, de ha sikerül harmadik és mondjuk 6+ yardos szituációba kerülni, akkor utána elereszti a poklot. Jön a sok blitz, az egzotikus coverage felállás, a fal egyik oldalának túltöltése, a szimulált nyomás, a coverage rotáció, minden ami kell. Ezek célja összezavarni az ellenfél irányítóját, kicsit hezitálásra késztetni, amiből hátha összejön egy hiba vagy egy sack és ezzel elérik a puntot.
Az 5. fordulóban ez látványosan nem ment, Allenék 38 pontot tettek fel a táblára, nem lehetett megállítani őket. Azóta persze a Chiefs védelme jobb lett, szóval ismét adódik a kérdés: vajon most sikerül? Először ugyebár azt kellene elérni, hogy a Bills harmadik kísérletre szoruljon, amit a Patriots védelme sem tudott kierőszakolni, hiszen a buffalóiak több TD-t tettek fel a táblára, mint ahány harmadik kísérletet kellett megpróbálniuk. És akkor ott még hibára is kéne késztetniük Allent. Nem egyszerű feladat, de a közönség is segíteni fog, hiszen a Bills támadóinak a kommunikációja elég nehézkes lesz a fülsiketítő zajban.
Ha sikerül hibára kényszeríteni Allent egynél többször a meccsen és egy fumble és/vagy interception képében meg tudják szerezni a labdát, vagy még 1-2 sacket is sikerül elérni harmadikra, akkor nyert ügye lehet a Chiefsnek (amennyiben a támadók teszik a dolgukat). Ha nem, akkor bajban lesznek, mert ez a Bills most ezres fordulaton pörög, Brian Daboll tökéletesen hívja a játékokat, Allen pedig tökéletesen hajtja őket végre. Még a sima futójáték is elindult kicsit (részben köszönhetően annak, hogy többet használnak fullbacket), ami Allen lábaival kiegészítve még sokoldalúbbá teszi a támadósort. Az irányító lábait most is ki kell használniuk már a meccs elejétől kezdve, hiszen ezzel azt is elérhetik, hogy feljebb húzza a Chiefs a védekezését és ne két mély safetyvel védekezzen, ami megnyithatja a területeket a secondaryben is Diggsék számára.
Nyilván Diggs lesz az egyik X-faktor az elkapók közt, de őt várhatóan sokszor duplázzák majd (úgynevezett bracket coverage), így szerintem Isaiah McKensie és Emmanuel Sanders, majd a red zone-ban Dawson Knox léphet elő. A falak csatájában előnye lehet a Chiefsnek, de nem biztos, hogy akkora hatásuk lesz, mert Allen megtalálhatja előttük a szabad emberét vagy kimozoghat előlük.
A Chiefs megtalálta az ellenszert?
Egész szeptember-október azzal telt, hogy a Chiefs problémáit próbáltuk feltárni, miért nem megy a támadósor, mi a baj. Alapvetően arra lett felhúzva a beszélgetés, hogy a két mély safetys felállások ellen nem megy a csapatnak, ami igazából csak részigazság, de mindenképp fontos tényező volt. Emellett Mahomes türelmetlensége és a sok szerencsétlen turnover is közrejátszott a megszokottnál több vereségben és rosszabb játékban (de a védelem volt a legnagyobb baj akkor is).
Mindenesetre volt problémája a Chiefs offense-nek, ez egyértelmű. A szezon második felében azonban Andy Reid megoldásokat talált ezekre és Mahomes is türelmesebb lett, jobban rávette magát, hogy ha nincs mélyen üres embere, akkor dobja meg a rövidebbeket, akár checkdownokat, és haladjon az offense kis lépésekkel. Szóval most sokkal inkább fel van vértezve a csapat, hogy átmenjen egy olyan védelmen, ami két mély safetyvel operál és amelyik elveszi a mély passzokat. Amilyen egyébként a Bills védelme is.
A Bills a liga legjobb safety-tandemével rendelkezik és túlnyomórészt zónázást alkalmaz (cover 2, cover 4, cover 6), tehát a mély passzokat elég jól veszik el, konkrétan a legjobban a szezonban EPA-t tekintve. Úgyhogy Mahomesnak most is türelmesnek kell lennie és gyors rövid passzokkal kell majd haladnia elsősorban. Emellett pedig fontos lenne, hogy a futójáték is működjön. A Bills ugyanis a két mély safety miatt könnyű boxokkal operál, tehát lesz hely a futóknak. Ráadásul mivel a buffalói védőfal nem igazán a tömegre épül, így Joe Thuney-éknak erőből el kellene tudniuk nyomni őket az útból. Persze el kellett volna tudniuk tolni őket az 5. fordulóban is, mégis csak 33%-os sikerességgel futott könnyű boxokban a Chiefs, aminél egyértelműen hatékonyabban kell futniuk, ha sikeresek akarnak lenni. Kérdés persze, hogy Andy Reid mennyi futást fog hívni, hiszen ő sem ezt szokta erőltetni, de a Steelers ellen egész jól mentek ezek a dolgok – habár a Steelers futásvédelme talán nem jó indikátora ennek a meccsnek.
Futásnál a Chiefs falának van előnye, de pass rushnál már nem annyira, itt okozhat gondokat a Bills DL. Az a védőfal, amely nagyon mély, egész évben durva rotációt alkalmaztak az edzők, így a szezon végére is frissek tudtak maradni a játékosok, ami nagyon sokat jelenthet itt a végelszámolásnál. Nincs kiemelkedő szupersztárjuk, de sok jó falemberük van, akik így nem fognak elfáradni a meccs végére sem, ami egy-két játéknál az ő malmukra hajthatja a vizet.
Chiefs meccseknél persze mindig az a kérdés, hogy az ellenfél hogyan veszi le Hill és Kelce-t. Nem tudom a Bills mennyire fog egy direkt rájuk kihegyezett taktikát alkalmazni, szerintem alapvetően maradnak a jól megszokott védekezési formájuknál – persze nyilván lesznek kisebb szabályaik a két sztár elvételére. Úgy gondolom, hogy Hillnek mélyen nem sok babér fog teremni, így próbálják majd rövidebb passzokkal etetni, illetve nagy szüksége lesz a Chiefsnek arra, hogy Kelce egy az egyben üresre tudja játszani magát, szerintem rá kell majd támaszkodnia a KC-nek és döntő lehet, neki milyen meccse lesz. Ha őt jól le tudja venni a Bills, akkor sokszor kell bevonniuk Hardmant, Pringle-t vagy McKinnont a játékba, ami kicsit beindult az év végén, de azért nem annyira biztos haladást ígérő opciók ezek.
A Bills defense alapvetően nagyon jól edzett egység, tudják mi a feladatuk, végre is hajtják azt, megbízhatóak. Ellenben top támadósorok ellen elég keveset láttuk őket idén (Chiefs, Colts, Buccaneers, Patriots, ezen kívül nem volt top20-as ellenfelük), úgyhogy felvetődhet a kérdés, hogyan teljesítenek a top formában lévő Mahomesék ellen. A buffalóiak célja az lenne, hogy támadóoldalon folyamatosan pontokat tegyenek fel a táblára, ami azt eredményezheti, hogy Mahomes türelmetlenebb lesz hátrányban, és néha belehibázik, vagy nem tartja elegendőnek a rövid játékokat, ebből pedig akár profitálhat is a Bills. A Chiefsnek pedig értelemszerűen nem lenne jó hátrányba kerülnie, ez azért nem a tavalyi-tavalyelőtti csapat, amely bárhonnan felállt – a lehetőség megvan bennük, de most jóval kevésbé fogadnánk rá.
Összegzés
Az időjárás nem fogja hátráltatni a csapatok dolgát, hiszen a téli Missourihoz képest egyáltalán nem lesz hideg (nem lesznek mínuszok), ráadásul szél sem fog fújni, úgyhogy külső körülmények nem fogják tönkretenni a támadófocit. A matchupok szerintem a Bills oldalán jobbak, kevesebb kérdőjelem van az ő támadósoruk folyamatos haladását illetően, így az ő győzelmükre látok több esélyt. Ezt persze felülírhatja, ha Mahomes megmutatja, hogy még mindig ő a király ebben a ligában és zseniális hősies játékkal rukkol elő. Lehet, hogy az eleje kicsit tapogatózóbb lesz, de szerintem azért hamar kinyílnak majd a pontcsapok. Fontos lesz még az is, hogy melyik edző mer agresszívabb lenni és nekimenni a kétes, pénzfeldobásos negyedik kísérleteknek is. Mivel mindkét oldalon a támadósorok tűnnek előnyös helyzetben, így érdemes lehet nem kihasználatlanul hagyni az ilyen lehetőségeket.
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
Érzésre azt mondanám, hogy jogos a cím. Mindenesetre nem tartom azt se elítélendő gondolatnak, hogy mindkét csapat elvérzett volna a Titans ellen a következő körben.
A cikk címéről beugrott egy kép a 2014-15-ös NFC konferenciadöntőről amikor a szurkolók kiraktak egy nagy transzparenst, hogy ez az igazi SB. Aztán tudjuk mi történt. Szóval pláne előzetesben kissé korainak érzem ezt a zseni így, zseni úgyot. Eddig a meccsek a védelmekről szóltak, ebben a körben meg az ST-ről Green Bayben. Pedig játszottak zseninek kikiáltott irányítók is, úgyhogy majd meglátjuk mi lesz. Mondjuk a Bengals már kissé túlnyerte magát szerintem így is, úgyhogy lehet igazad lesz végül, de egy meccsen, mint látjuk most is, minden megtörténhet. Tippem KC, de hajrá Bills!